Irodalmi Szemle, 2002
2002/12 - GÁL SÁNDOR KÖSZÖNTÉSE - Szalay Adriana versei (Együtthangzás, (cím nélkül))
Szalay Adriana versei Egy kacarászó kisgyerek, egy kis angyal, fekete keretben — démonivá nő. Most szívét tapogatja, dobogását próbálja megtalálni, de nem leli. Nem ijed meg, mert tudja, hogy legbelül ég, hogy valami lüktet, mint akkor régen. Elmerül a nevetésben, nem ügyel arra, hogy fényképezik. Keze az asztallapon, fejét a másik vállára hajtja. Lábát hátraveti és dülöngél. Miért ezt az utat? Miért? Mit keresek most közietek? Az orrát fölhúzza, nem bír ellenállni, és egy pillanatra elmerül. Most föleszmél, és a csendben nem tud mit kezdeni. Sejtése van. Jó szándékú, mint akkor régen valamikor, mint apró kis virág a beszakított képen, aki öröktől fogva Mosfozn él, és Most is ugyanazt remél. (cím nélkül) Fény a szín Vízre rányújtózó fény a nappal Érdességektől eredő tarkaság Egy életnapló Kövek fénye, ember fénye, Madártánc az égben Angyal helyett ember Egymásnak üzenünk a hatni akarás arculatában Döbbenetes térkép Egymástól távol Elterjedünk... Együtthangzás
