Irodalmi Szemle, 2002
2002/12 - Török Elemér versei (Álmoknak álma..., Könyörgés, Milyen jövőt remél?, Ősz)
Török Elemér versei Álmoknak álma... 1 Tegnap alkonyaikor egy fapadon ültem egyedül, kint az udvaron, jó volt a bíbor alkonyos fénybe merítni arcom s nézni az égre, hol a Fiastyúk épp akkor kezdte gyűjteni csillag-csibéit egybe. 2 Már derengett az égen az új hold, arca szokatlanul szomorú volt, majd egy bagoly szállt a háztetőre, s azt huhogta: elmégy jövőre... 3 Uram, azóta borzong a lelkem... Mondd, hát valóban el kell már mennem?... „Igen, gyermekem... s nincs mitől félned, az időd lejárt... én várlak téged...” 4 Egyedül ülök most is e pádon, rigók alkonyi füttyét hallgatom, s mint égi szárnysuhogás, oly csendben visszhangzanak szavai fülemben... 5 Minden, mit el nem érhetett ember, csak álom volt... álomköd lepte el. Én is mennyi szép álmot álmodtam még megboldogult ifjiikoromban, majd a szép álmok mind ellebegtek, álomszárnyként még most is lebegnek, valahol messze köd fellegekben... lehet, hogy néhány itt lebeg bennem,
