Irodalmi Szemle, 2002
2002/12 - Csoóri Sándor: Az első kör (esszé)
Csoóri Sándor Az első kör Emlékezés Illyés Gyulára Én még emlékszem azokra a lázas, nyugtalan esztendőkre, amikor a magyar írók zöme nem petrezselymet árult a világmindenségben, mint ahogy ma áruL A szocializmus rövid ideig tartó, hamis varázslatától megszabadulva, még azok az írók is, akiket tévutakra csábított ez a varázs, látványos vagy csendes önvizsgálatot tartva, visszatértek az irodalom hagyományos világába, ahol a durva megszégyenítéseken átesett szellem szabad, de hierarchikus rendje uralkodott. Ennek a negyvenöt utáni világnak a magyar irodalomban többféle állócsillaga és bolygója volt A régiek közül Füst Milán, Szabó Lőrinc, Németh László, Kodolányi, Déry, Vas István, takarásban vagy köd mögött Hamvas Béla, Szentkuthy, az újak között pedig olyanok mint a Tékozló országot, és a Szarvasokká változott fiúkat író Juhász Ferenc vagy az Apokrifot író Pilinszky s a velük egyenrangú Nagy László, Mészöly Miklós, Nemes Nagy Ágnes. A névsort persze még bővíthetnénk körkörösen minden irányból, de a mozgó rendszerben van egy író, akinek a helyét nem cserélhetnénk föl senkiével. És ez az író Illyés Gyula. Az ő helye a kör közepén volt. Hogy megérdemelten vagy érdemtelenül, erről minden irodalmi korszak és minden új nemzedék lefolytathatná a maga szikrázó vitáját, de semmilyen lángelméjű érv nem változtatna a valóságon, hogy a sors ezt a szerepet neki adta. Ady megüresedett helyét — irodalmi Árpád-házunk spirituális törvénye szerint — Babitsnak kellett elfoglalnia. Nem a titáni kalapácsvetőnek: Szabó Dezsőnek, nem is Móricznak vagy Kosztolányinak, hanem neki, a minden percben megbántható, sőt megsebezhető ideglénynek. Épp Illyés írja róla, hogy Ady megjósolta a „világok omlását”, Babitsnak azonban végig kellett élnie, s a hajdani „szégyenül emlegetett költőtárs” így lett társ a föladatban, a végezni való folytatásában. Valójában akaratlanul. Annak ellenére, hogy a neki írt Ady-vers és a Székely Aladár kettejükről készített fényképe, amelyen fejük együtt hajol a Biblia fölé, a jövő előképe is lehetne. A negyvenegy évesen távozó pályatárs után Babitsnak sorsszerűén ott' kell maradnia, ahol Ady lélegzete beleivódott a falakba. És nemcsak ott, hanem a kortárs magyar irodalom nagy kiterjedésű frontszakaszán mindenütt, ahol szavak és szenvedélyek csatáznak, ahol a sorok közt vér folyik, szorongás lapul meg a jelzők között. Talán nem túlzás azt gondolni, hogy akire az egész irodalom gondja szakad, mint Babitsra, semmivel se jelenthet kisebb terhet, mint kormányfőként irányítani egy országot. Néha bizony még nehezebb is lehet, mert hadsereg nélkül, rendőrség nélkül, a bíróságok segítsége nélkül egyetlen költőhelytartóként kell ügyelnie arra, hogy az igazság szabadcsapatai Isten kedve szerint csatangolhassanak a tavaszban, egy megcsonkított országban,
