Irodalmi Szemle, 2002

2002/11 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT ILLYÉS GYULA - ILLYÉS GYULA ÉLETMŰVE A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR SAJTÓBAN (Tolvaj Bertalan: Dőlt bitorla, Rákos Péter: Illyés Gyula lírájáról, Turczel Lajos: Illyés Gyula és a két háború közti csehszlovákiai magyar irodalom, Tőzsér Árpád: Stósz, 1965. május, Emil Boleslav Lukáč: Találkozásaink, Zalabai Zsigmond: a tárgyilagos indulat költője, Fónod Zoltán: Hittel, hűséggel, Bodnár Gyula: Találkozások a költővel, Ozsvald Árpád: Illyés Gyula nyolcvanéves, Zs. Nagy Lajos: A legcáfolhatatlanabb beszéd)

Illyés Gyula életműve a csehszlovákiai magyar sajtóban

községházi hivatalnok vagy hasonló akartam lenni. Nem volt »társadalmi« ambícióm sem. De a feladat elvégzése, hogy a látottakról mégis beszélni tudjak, csak irodalom révén volt lehetséges. Összeszedtem hát erre nagyjából, ami írói műveltség mégis volt bennem’’.

Illyés tudta, hogy feladatának csakúgy tehet eleget, ha közben a világra is figyel, ha a világtörténelem, az egyetemes emberi kultúra, a huszadik századi európai szellemi-politikai mozgalmak összefüggéseiben vizsgál és tesz mérlegre mindent, mi lényegbevágó kérdés honi valóságából. Más szóval: európai műveltséggel boncolni, dolgozni és mutatni föl ezt a valóságot. Ezért, amikor Illyést olvassuk, nagy földrajzi távolságokat, élettereket, de még nagyobb gondolati tartományokat járunk be, mélységeket és magasságokat — közérthető nyelven, legyen bár szó a Nyugatról, a Nyugat nagy nemzedékének képviselőiről, Reverdyről, Éluard-ról, Tzaráról vagy akár a természetről, a fákról, a szélről, a szerelemről, az öregségről vagy éppen tanyáról, egyszerű emberről. A nagy emberi-társadalmi-történelmi problémákra koncentrálva figyelmét, észrevette, írta és mondta az élet legegyszerűbb, elemi jelenségeit, mozzanatait és olyan szenvedéllyel, mint a sorskérdéseket. Ilyenformán szinte a teljesség benyomását keltve tárul elénk az emberi lét az illyési életműben.

És hogy ezt így érezhetjük, abban nyelvezetének is szerepe van. Irodalmunkban egyike ő azoknak, akik a legszebben, legérzékletesebben, legtisztábban, és ami mindebből következik, a legérthetőbben tudtak szólni anyanyelvükön. Tehát a nyelvet tekintve is páratlan értékű költői, -írói tevékenységének megannyi gyümölcse. Gondolva azokra az írásokra is, melyekben hol szeretettel, hol féltő aggodalommal, hol kritikusan szól nyelvhasználatunkról.

Szól, íróm, és tulajdonképpen így, jelen időben kellett volna írnom e sorokat, hisz Illyés Gyula életműve manapság is újabb és újabb fejezetekkel gyarapodik.

Újabb és újabb találkozásokra adva alkalmat.

(Új Szó, 1982. nov. 2.)

OZSVALD ÁRPÁD

Illyés Gyula nyolcvanéves

„Vajda nyolc-tíz verssel ússza a halhatatlanságot, Kölcsey öttel, Fazekas hárommal. A példakép, a francia Arvers, eggyel, egy tizennégy sorossal. Ha egy költő csak ennyivel fennmarad a rostán, az már áldhatja a sorsát, az idő rángató markait. Útjelző nyom marad akkor már egész műve, egész élete felé” — így kezdi Illyés Gyula az 1943-ban kiadott Válogatott versei vékonyka füzetéhez írt előszót. Ez az „útjelző nyom” jellemző Illyés Gyulára, műveire, a XX. századi magyar irodalom kiemelkedő személyiségére is, aki szinte minden műfajban maradandót alkotott. Költészete egyéni módon ötvözi egybe a realista, népi hagyományokat és a modern líra meghatározó elemeit.

Rácegrespusztán született 1902-ben. Ősei cselédek, pásztorok voltak. Apja