Irodalmi Szemle, 2002

2002/11 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT ILLYÉS GYULA - ILLYÉS GYULA ÉLETMŰVE A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR SAJTÓBAN (Tolvaj Bertalan: Dőlt bitorla, Rákos Péter: Illyés Gyula lírájáról, Turczel Lajos: Illyés Gyula és a két háború közti csehszlovákiai magyar irodalom, Tőzsér Árpád: Stósz, 1965. május, Emil Boleslav Lukáč: Találkozásaink, Zalabai Zsigmond: a tárgyilagos indulat költője, Fónod Zoltán: Hittel, hűséggel, Bodnár Gyula: Találkozások a költővel, Ozsvald Árpád: Illyés Gyula nyolcvanéves, Zs. Nagy Lajos: A legcáfolhatatlanabb beszéd)

Illyés Gyula életműve a csehszlovákiai magyar sajtóban

hogy bugyogni tudjon a forrás, amely dobogtat és épp így — oldva — öl.

Hogy lobogni tudjon a máglya

Hogy ünnep jöjjön, bármiképp.

Ábeli. E kaini tájra.

E mozgásban levő — és reméljük, hogy még sokáig gyarapodó — életmű lezáratlansága ellenére is páratlanul gazdag, kerek egész. Terjedelem korlátozta írásunk nem tette lehetővé, hogy megszólaltassuk az illyési hangskála minden fokozatát, hogy elidőzzünk palettájának minden színfoltjánál. Nem esett szó tájverseiről, a szárnyas idő röptét megjelenítő, sajátos hangú „érzelemmentes” elégiákról, nem tártuk fel érdemeihez méltóan az illyési esztétikai kincsesbányát sem. Fejtegetésünk egyetlen pont, a verseket a hallgatás csöndjéből kiolvasztó tárgyilagos indulat köré épült. Az embert kerestük, aki „érzi a Lét, a Rend szabad / összhangját valahol” s a művészt, aki ritmussal, rímmel kísértve meg a lehetetlent, kételkedik és kételkedtet a kétségbeesésben. Egyszóval: a költő-pedagógust, aki költői és pedagógusi kötelezettségeinek egyaránt eleget tett, mivel — mint Thomas Spencer mondja — „A poézis rendjébe vonta s felismerhetővé tette kora tapasztalatait."

(Irodalmi Szemle, 1972. 9. szám)

FONOD ZOLTÁN

Hittel, hűséggel

Illyés Gyula: Különös testamentum

Az igazmondás, a nemzetféltés és a közösségi sorsvállalás „szentembereként” tekintünk Illyés Gyulára. Neki is — miként a nemzet nagyjainak — eleve rendelt sorsa, hogy a szenvedések és megpróbáltatások embertelenül nehéz útjain haladva, élete ezrek életének summája legyen. Sok műfajú munkássága immár több mint fél évszázad kordokumentuma. A Puszták népének írójától a Fáklyalángig, a Hajszálgyökerektől a Beatrice apródjáig s a legújabb kötetéig egyaránt jellemző erre az emberi magatartásra az a sorsvállalás, melyről Tüzes trón című versében így írt (1943):

Csapják fejemre koronádat: csak messzebbhangzóbb, élesebb lesz az a kín, mélységesebb, mely szóra feszítette számat.

Abban az iszonyatos hőben remeghetek s vacoghatok, vissza semmit sem vonhatok: zengőn oly messze szállt belőlem.