Irodalmi Szemle, 2002

2002/11 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT ILLYÉS GYULA - ILLYÉS GYULA ÉLETMŰVE A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR SAJTÓBAN (Tolvaj Bertalan: Dőlt bitorla, Rákos Péter: Illyés Gyula lírájáról, Turczel Lajos: Illyés Gyula és a két háború közti csehszlovákiai magyar irodalom, Tőzsér Árpád: Stósz, 1965. május, Emil Boleslav Lukáč: Találkozásaink, Zalabai Zsigmond: a tárgyilagos indulat költője, Fónod Zoltán: Hittel, hűséggel, Bodnár Gyula: Találkozások a költővel, Ozsvald Árpád: Illyés Gyula nyolcvanéves, Zs. Nagy Lajos: A legcáfolhatatlanabb beszéd)

Illyés Gyula életműve a csehszlovákiai magyar sajtóban

(Erdélyben)

A parson (a nemzetiségi témakörön) keresztül egyúttal a totumot (az emberi humánumigényt) is ábrázolja. Hangja nálunk, a mi tájainkon is értő fülekre talál: Fábry Zoltán vox humanáját halljuk ki belőle.

A már említett századeleji költői magatartásformák konstruktív típusán belül

— az imént elemzett megoldás mellett — lehetséges témakörként a XX. századi lét tragikumának a fölismerése és e tragikum feloldására — vagy legalábbis enyhítésére — tett kísérletek kínálkoztak. Korunk kitermelte emberséget fenyegető mérgét, s az ellenméreg kitermelése — egy újfajta tudat- és magatartásforma kialakítása — a költészetre hárult. Nem kétségbeesni a kétségbeeséstől! — ez a hang hallatszik ki a legélesebben századunk költő-kóru- sából. Illyés ezen a témakörön belül is európai szinten szól. Költői logikája az élet teljességét fogja át verseiben két hang — a nagy lázadók, az örök kétségbeesettek (ilyen vonatkozásban akár a „dühöngő fiatalok” társának is tekinthető) és a nagy rendteremtők, az örök optimisták hangja felesel egymással.

Hatalmas, nagy korszakban éltem:

azon mérve, mily dzsingiszkáni távlatra lobogtak ledőlt országok s jajongtak leölt népek és mily szahara-tág volt rájuk a csönd;

azon mérve, milyen parányi lett ereje

annak, ki szólni mert

s mily varázs-gyorsan lobbant köddé serege, ha — szava foglya — megadta a jelt, ahogy elvárták tőle, hogy kiállni!

Aránytalanság —• düh és gúny nevelt.

— olvashatjuk a Hatalmas, nagy korszak... s a költők című versben. Illyés lírájának ez a vonulata az európai líra mély zengésű, komor hangszerelésű költeményei közé tartozik, mégis fölszabadít, mégis fölemel. A pesszimizmus optimizmusának vigaszát nyújtja. Mert néven nevezni egy bajt annyi, mint megszüntetni azt: tudatosítjuk a veszélyt, fölkészülünk rá, igyekszünk elhárítani: „Minden igazi mü — ellenállási fészek!" — hirdeti Illyés, de azt is tudja, hogy a sikeres hadviselés érdekében föl is kell térképeznünk a terepet: pontosan, higgadtan, tárgyilagosan; a végből, hogy — mint Világodban világtalan című versében írja — ellentámadásunk sikeres legyen, hogy

...a kín, bárhogy véget érjen,