Irodalmi Szemle, 2002
2002/11 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT ILLYÉS GYULA - ILLYÉS GYULA ÉLETMŰVE A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR SAJTÓBAN (Tolvaj Bertalan: Dőlt bitorla, Rákos Péter: Illyés Gyula lírájáról, Turczel Lajos: Illyés Gyula és a két háború közti csehszlovákiai magyar irodalom, Tőzsér Árpád: Stósz, 1965. május, Emil Boleslav Lukáč: Találkozásaink, Zalabai Zsigmond: a tárgyilagos indulat költője, Fónod Zoltán: Hittel, hűséggel, Bodnár Gyula: Találkozások a költővel, Ozsvald Árpád: Illyés Gyula nyolcvanéves, Zs. Nagy Lajos: A legcáfolhatatlanabb beszéd)
Illyés Gyula életműve a csehszlovákiai magyar sajtóban nacionalizmus és nemzeti öntudat fogalmának metszően éles logikájú fejtegetése, az „ötágú síp”: a nemzetiségi irodalmak kérdésköre, a magyarság helyzete a világban stb. Esszékkel, tanulmányokkal érintkező-átfedődő költemények ezek, éppen ezért — az illyési jóakaratú szókimondás megvilágítására — hadd tarkítsam gondolatmenetünket egy esszérészlet-betéttel is: „Emlékszem, amikor 1954-ben kint jártam Csehszlovákiában, az írószövetségen ünnepséget rendeztek; olyasféle szólamok hangzottak el, hogy »soha nem volt még ennyire együtt a cseh és a magyar nép, mint most a szocializmus ege alatt« stb. Felelnem kellett, azt mondtam el: »Nagyon szeretném, ha így volna, de nincsen így. De én pontosan azért vagyok itt, hogy így legyen, vagyis megmondjam, milyen fájdalmak s milyen félreértések vannak a két nép között, mert szeretném, ha legalább mi, írók föloldanánk ezt«.” S ugyanez a filozófia, kérlelhetetlen pontossággal a Bartók-versben: ...jogunk van — hisz halandók s életadók vagyunk — mindazzal szembenézni, mit elkerülni úgysem tudhatunk. Mert növeli, ki elfödi a bajt. Lehetett, de már nem lehet, hogy befogott füllel és eltakart szemmel tartsanak, ha pusztít a förgeteg, s majd szidjanak: nem segítettetek! „Mert növeli, ki el födi a bajt.”— íme a szókimondás filozófiai alátámasztása. S hogy az őszinteség nem lehet gátja a nemzetek közötti kapcsolatok rendezésének, azt az imént idézett esszéje bizonyítja, amelyből azt is megtudjuk, hogy „...Nezval... följött a pódiumra és könnyezve átölelt. S elmondta, hogy ők, a csehek éppolyan szorongatottnak érzik magukat, mint mi; s hogy ez volt az első alkalom, hogy valakivel, egy magyarral szót tudott minderről érteni. Megható pillanat volt. Igazi találkozásé.”(Hajszálgyökerek, 532. L) Illyés kérlelhetetlenül pontos, tárgyilagos és higgadt ezen a kényes, indulatkitörésekre csábító témakörön belül is. A legsajátosabb nemzeti problémákat is képes „nemzetfölötti”, humánumközpontú kategóriák szerint megítélni: Milyen magasság, tisztaság, milyen nyugalom fürdeti fáradt szívem, Erdély, oh Erdély, nem attól csupán, hogy itt vagyok ennyi idő után: attól, amit e más-más nyelvű szók vallottak, mint köz vallani valót, hogy:„egyetértés”, meg hogy „türelem”, meg: „az ellenfél verseny fél legyen”.
