Irodalmi Szemle, 2002
2002/11 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT ILLYÉS GYULA - ILLYÉS GYULA ÉLETMŰVE A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR SAJTÓBAN (Tolvaj Bertalan: Dőlt bitorla, Rákos Péter: Illyés Gyula lírájáról, Turczel Lajos: Illyés Gyula és a két háború közti csehszlovákiai magyar irodalom, Tőzsér Árpád: Stósz, 1965. május, Emil Boleslav Lukáč: Találkozásaink, Zalabai Zsigmond: a tárgyilagos indulat költője, Fónod Zoltán: Hittel, hűséggel, Bodnár Gyula: Találkozások a költővel, Ozsvald Árpád: Illyés Gyula nyolcvanéves, Zs. Nagy Lajos: A legcáfolhatatlanabb beszéd)
Illyés Gyula életműve a csehszlovákiai magyar sajtóban Néha mégis elborul homlokom, koszorúm lehullik csörögve A kémény füstjében Dózsa György sercegő bőrére emlékezik orrom, Mintha haraptam volna belőle, gyomrom felkavarog, köpésem vitriol Ha isten segít, meglátjátok még fekete marását. A nagy példakép: Dózsa. A parasztvezér élete arra ösztönzi, hogy ő maga a „parasztpoézis” katonáinak sorába, a népi írók táborába álljon, ahol a vers, az irodalom a „szabadságharcos” szerepét tölti be. Utaltunk már a népi költészet tényszerűségére, szociografikus fontosságára. A valóságfeltárás illyési módszerét hadd szemléltessük a kölesdi állomás előtti látvány kiváltotta Elégia néhány versszakával: Az asszony ölében kosár, a kislány tökmagot eszik, a férfi fejében lukas kalap, a lukból hajszál sarjadóz. A férfi meztelen lábának horgas nagy ujjai közül kikaparja a port s a piszkot, zsebébe nyúl, nem húz ki semmit. A sínek mögül egy jegenye két ága közt, akár fészekben ül a szárnyas nap, egy percre megpihen itt, szétnéz a tájon, Mint ezredévek mélyiből tekint reá vissza a férfi, mint kék égre a vízbefúló ki már kiáltani se tud. Az 1931-ben írt Elégiában nyomon követhetjük a pontosság, a tárgyilagosság, a tényszerűség, a hangvisszafogottság nyomait. S nemcsak a leíró részekben, hanem az eszmeiség megformálásában is. Illyés, összegezve a látvány kiváltotta gondolatait, nem higít, nem kommentál, nem „szól bele” a versbe, a záróstrófák képei között feszülő ellentétre, az eltávozó, csupán „egy percre” itt tartózkodó nap és szociális bajok által megbilincselt, meneküléslehetőségekből kirekesztett, életében örök ittlétre kárhoztatott szegényparaszt képe közötti feszültségre bízza a mondanivalót. Azaz: „belehallgatja” a versbe. Úgy vélem, az Elégiábán körvonalazódott először az a fajta versépítés, amely — ha időben nem is, de módszerben — közel áll ahhoz a verstechnikához, amelyet Illyés — verseinek egy bizonyos vonulatában — a hatvanas években alakított
