Irodalmi Szemle, 2002
2002/11 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT ILLYÉS GYULA - ILLYÉS GYULA ÉLETMŰVE A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR SAJTÓBAN (Tolvaj Bertalan: Dőlt bitorla, Rákos Péter: Illyés Gyula lírájáról, Turczel Lajos: Illyés Gyula és a két háború közti csehszlovákiai magyar irodalom, Tőzsér Árpád: Stósz, 1965. május, Emil Boleslav Lukáč: Találkozásaink, Zalabai Zsigmond: a tárgyilagos indulat költője, Fónod Zoltán: Hittel, hűséggel, Bodnár Gyula: Találkozások a költővel, Ozsvald Árpád: Illyés Gyula nyolcvanéves, Zs. Nagy Lajos: A legcáfolhatatlanabb beszéd)
Illyés Gyula életműve a csehszlovákiai magyar sajtóban tegyek, mint foly az életünk e történet-előtti korban.” Az alanyi-tárgyi költészet sajátos ötvözetét megteremtő Illyés fejlődésképének megrajzolása egy önálló — nem is szűkre szabott — tanulmányt igényelne; terjedelem korlátozta írásunkban mi csak jelzésekre szorítkozhatunk. Az első nagy és — a szellemi egyetemességre törő illyési gondolkodás- módra, a szintetizáló hajlamra jellemzően — máig sem megtagadott hatást a költők városa, Párizs adta a maga forrongó, lázongó, újkereső avantgárd mozgalmaival. Illyés sosem becsülte le a nagy formabontókat, a tér és idő meghatározta társadalmi koordináta-rendszeren belül vagy elfogadhatónak, sőt: hasznosnak, vagy ha nem is teljesen, de részben elvetendőnek tartotta őket. Illyés, a magyar társadalmi viszonyokból kiindulva, az utóbbi mellett döntött. Más példaképek, más szellemi rokonság után kellett néznie. Az első két Illyés-kötet, az 1928-ban megjelent Nehéz föld és az 1930-as Sarjúrendek versei Berzsenyi hatását mutatják a legerősebbnek. A korai költemények a sokat emlegetett, de eddig megnyugtató eredményekkel még föl nem tárt „pannon stílus” bűvöletében születtek: mértékkel, de kifejezően archaizálnak (a Nem volt elég című, Illyés fejlődéstörténeti képét is fölvázoló válogatott költemények első két verséből ilyen kifejezésmódokat másolhatnék ide: „kenyerem kiszítta a nap”, „Ülvén gondjaim s verejtékeim gőzei alatt”, „Kasznár hintaja gördül”, „Köröttem némán fordul a mező”, „Gazda óvatosan bezárja ajtait” (névelőnélküliség, illetve akárcsak a fönti „hintaja” esetében, a régibb tőváltozat következetes használata) „Elfeledett erdők éjféle alatt lakom én”, „éjjeledik”, s ugyanakkor ritmusuk is a klasszikusok hangvételét idézi. Mutatóba lássunk egy idézetet: Nyomomban szelíd borjú lépked fürgén, így láthattok engem, jövök a dombok közt, Kemény homlokomra veres koszorút csapott a nap, mint Árionnak S énekelni küldött Dalomtól fölhevül a levegő, délibábot villog, ha álmaimról szólok. A vers címe: Énekelj költő. De hogyan? A költemény születésének időszakában Illyés még erre a kérdésre kereste a választ, legalábbis ezt bizonyítják a stílus másneműségében tetten érhető sokféle hatások: az első két soron átütő — Radnóti eklógáira emlékeztető — bukolikus színezet, a képzettársításában szürrealista, dinamikájában expresszionista, a metafora jelzőjében archaikus „Kemény homlokomra veres koszorút csapott a nap” kifejezés, a klasszicitás mitológiai párhuzamaira utaló „Árion” stb. Illyésnek azonban nemcsak az éneklés „hogyanjával”, hanem „miértjével” is szembe kellett néznie. Költészetének célját korán tisztázta, imént idézett versének utolsó strófájában így ír:
