Irodalmi Szemle, 2002
2002/11 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT ILLYÉS GYULA - ILLYÉS GYULA ÉLETMŰVE A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR SAJTÓBAN (Tolvaj Bertalan: Dőlt bitorla, Rákos Péter: Illyés Gyula lírájáról, Turczel Lajos: Illyés Gyula és a két háború közti csehszlovákiai magyar irodalom, Tőzsér Árpád: Stósz, 1965. május, Emil Boleslav Lukáč: Találkozásaink, Zalabai Zsigmond: a tárgyilagos indulat költője, Fónod Zoltán: Hittel, hűséggel, Bodnár Gyula: Találkozások a költővel, Ozsvald Árpád: Illyés Gyula nyolcvanéves, Zs. Nagy Lajos: A legcáfolhatatlanabb beszéd)
Illyés Gyula életműve a csehszlovákiai magyar sajtóban tehetségesnek tartja; ha ő valakit a legjobb öt magyar költő közé sorol, akkor azt magával egyenrangúnak ismeri el. S itt adódik a kérdés: mi lelkesíti fel annyira Illyést Forbáth verseiben? Mi az a valami, ami miatt a prágai Forbáthot a »legjobb öt magyar költő« között említi, s amit ezen az ötkontinensű glóbuszon is sajátos színnek érez? Vagy másként fogalmazva: Illyés vajon azért lelkesedik Forbáthért, mert rokon léleknek érzi, vagy azért, mert külön világnak tartja? (A Nyugatban megjelent méltatás ezeket a kérdéseket csak részben válaszolja meg.) S viszont: a Nezval, Egon Erwin Kisch, Novomesky barátságával büszkélkedő Forbáth mért éppen Illyés Gyulát »szúrja ki magának«, mért neki küldi el verseit bírálatra, s mért ajánl neki — barátsága, megbecsülése jeléül — a Favágók című kötetében egész verset? Más szóval: mi mozdítja az »européer« Forbáthot a »népi« Illyés felé? Korábbi életükben sok a közös vonás: Illyés is, Forbáth is a fehérterror elől menekül s jut külföldre: Illyés Párizsba, Forbáth Prágába. Mindketten kijárták Kassák iskoláját: Forbáth első verseskötetét a Ma adja ki (1922), az 1926-ban hazatérő Illyés útját pedig a Dokumentum egyengeti. Az expresszionizmust Kassák fórumain szívják magukba, a szürrealizmussal Illyés Párizsban találkozik, Forbáth Nezvalék társaságában. (Külön tanulmányt érdemelne, hogy szürrealista versein miért mégis Apollinaire — és nem Nezvalék — hatása érződik.) De az emlékezetes levél (illetve levelek) évében Illyés tulajdonképpen már búcsút is mondott az avantgárd kezdeteknek. Ekkor írja a Sarjúrendek című kötet darabjait, s az olyan nagy versekben, mint a Ház végén ülök vagy az Elégia, már a Három öreg és a Hősökről beszélek súlyos leíró realizmusa munkál. Illyés »nem menekülhetett« és nem menekült: visszarántotta a »nehéz föld«. Mi vonzza hát a még mindig az avantgárdnál időző Forbáthoz? Sok érdekes tanulságot kínál ilyen szempontból a Na Bojisti 14 és a Külváros című Forbáth-, illetve Illyés-vers összevetése. A két vers ugyan időben meglehetősen távol áll egymástól: a Na Bojisti 14 Forbáth harmadik kötetében, az 1930-ban kiadott Favágókbán, Illyés Külvárosa az 1937-es Rend a romokban című füzetben jelent meg, de egymás mellé rendeli őket témájuk rokonsága. Pontosabban: Illyés Külvárosában mintha a Na Bojisti 14 intonációja visszhangzana. Csak persze sajátos illyési hangszerelésben. A tanulságot a két vers egyezései és eltérései hordják. íme, a két vers: FORBÁTH IMRE Na Bojisti 14 A költő hazaballag. Megitta immár keserű sörét, S e hideg folyosókon, mik kurták-furcsák S a lépcsőházban, mely szuroksötét, Ágyrajárók, apacsok, kurvák
