Irodalmi Szemle, 2002
2002/11 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT ILLYÉS GYULA - ILLYÉS GYULA ÉLETMŰVE A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR SAJTÓBAN (Tolvaj Bertalan: Dőlt bitorla, Rákos Péter: Illyés Gyula lírájáról, Turczel Lajos: Illyés Gyula és a két háború közti csehszlovákiai magyar irodalom, Tőzsér Árpád: Stósz, 1965. május, Emil Boleslav Lukáč: Találkozásaink, Zalabai Zsigmond: a tárgyilagos indulat költője, Fónod Zoltán: Hittel, hűséggel, Bodnár Gyula: Találkozások a költővel, Ozsvald Árpád: Illyés Gyula nyolcvanéves, Zs. Nagy Lajos: A legcáfolhatatlanabb beszéd)
Illyés Gyula életműve a csehszlovákiai magyar sajtóban úgy lesz a létünk végtelen. Amikor Illyés a létről elmélkedik, szinte kivétel nélkül a renddel hozza összefüggésbe, a lét nála mindenekelőtt a rendet asszociálja s mai világunkban is azt szeretné látni: „a Lét a Rend szabad összhangját.” S e világ szűkebb, emberi-társadalmi vonatkozású rendjét így képzeli el: Törvényt, de elevent, tehát hogy ne csapódjunk folyton össze, hogy részlet-igazát kiki illessze a közösbe, úgy mégis: emberek maradjunk, ne vályog-vályú sarává meredjünk; atomok, atom magvakként kerengjünk; helytálljunk, mégis szabadon szaladjunk. A lét tegyen rendet, ne a halál! De milyen a még szűkebb rend: a magyar? Népe, nemzete új rendje? Ott találjuk a Mozgó világban. Mert a világ, természetesen, ezen a darabka földön is mozog. Ezt a bonyolultságában is fejlődő mozgást az elmúlt húsz évben magyar költő képszerűbben és megragadóbban nem fogalmazta meg. Ebből a költeményből úgyszólván nem lehet idézni, mert akkor az egészet kellene. Egyet csupán: a költő helyét ebben a mozgó kis világban, a népi egységben: Élek, vagyok. Más lettem, nem vitás. De nem! A régi sem halott! Más lettem s mégse más! Vagyis: hűség önmagához. Ez nála azt jelenti: hűség a néphez, a nemzethez. Nemcsak emberi, hanem költői magatartásának is ez a lényege, ami átsugárzik egész négy évtizedes költői pályáján, s ott találjuk új fogalmazásban, ars poeticaként ebben a kötetben is: Úgy állj elő, hogy nem az, mit te írnál: az lesz a mű, mit néped lelke diktál. A hogyanra már az Ingyen lakomában megkaptuk a választ: „író az, aki világosan és élvezetesen közli a bonyolultat is, a fájdalmasat is.” A Dőlt vitorlában egy költői világképnek, életérzésnek valóban sok bonyolult és fájdalmas elemét találjuk — ifjúkor, öregedés, halál; álmok, vágyak, remények, lemondás, csalódás; bizalom és küzdés, lét, nemlét; egyén, közösség, nép, nemzet, világ; haladás és gáncs; rend és káosz, isten és anyag, víziók és eszmények; szerelem és fájdalom, panasz, vigasz, barátság, háborúskodás, szív és ész, föld és hold; becsület, emlék, hiábavalóság, jóság; szokások, törekvések, célok — s mégis mindezt világosan és élvezetesen. Illyésnek ez kezdettől fogva
