Irodalmi Szemle, 2002
2002/11 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT ILLYÉS GYULA - KORTÁRSAK ILLYÉS GYULÁRÓL (Füst Milán levele Gellért Oszkárhoz, Németh László: Illyés Gyula: Nehéz föld, József Attila: Illyés Gyulának, Babits Mihály: Illyés Gyula versben és prózában, Nemeskürty István: Petőfi unokája, Fábry Zoltán: Levél, Palotai Erzsi: Illyés körül, Schöpflin Aladár: Illyés Gyula, a költő, Keresztury Dezső: Köszöntő, Vas István: Illyés versei elé, Szabó Magda: Illyés megtörtént velem, Weöres Sándor: Illyés Gyula ravatalára)
KORTÁRSAK ILLYÉS GYULÁRÓL végének komoly készületei közé. Akkori hívei, mi ne vettük volna észre, ahogy a maga vállalta hadjárat halálos komolyságából — nem, nem kikacsint, de kimosolyog: most ezt játsszuk, ezt a férfias játékot! De a „jó mulatság” e jóleső eleménél is izgalmasabb volt számomra ezekben az években a költői elkötelezettség és a költői természet, pontosabban a kétféle költői természet dialektikája, mely a vállalt végzet harcos és hatalmas énekeinek hegysége mellett megteremtette a líra elbűvölő Völgységét, olyan daloknak vonulatával, mint — csak útjelzőkül említve — az Egy barack fára („A kis barackfa / vállig sem ér / De már barack van / ága hegyén”) vagy a Testvérek (Három nap néztem volna hallgatag / az egyiket, aztán a másikat”) vagy a Külön világban egész kötete. Amihez fölösleges is hozzátenni, hogy ettől a Völgységtől kapja hitelét Illyés hegyvidéke, mint ahogy Völgységének versei attól olyan igazi dalok, hogy a háború szüneteiben vagy éppen csatazajában születtek. A kétféle költői természetét említettem az előbb. Mondanom sem kell, hogy ez már a múltra vonatkoztatva is félrevezető szóhasználat. A legutóbbi, a mostani korszakának sokféleségében azonban már lefokozás volna kétféleségről vagy akár elkötelezettségről beszélni. Egyetlen gazdag és szuverén természet kibontakozása ez a korszak, amelyben minden egy és összetartozó, mint a Fekete-fehér, talán legszebb kötetének címe, és kései költészetének egyik alapképlete. Másik alapképlete utolsó, nagy kötetének címe, a Minden lehet. Mert ez a kései költészet csupa fiatal újrakezdés, az ifjúkori föladott lehetőségek folytatása. És ahogy valaha Illyés fiatalkori költészetének forradalmi újdonsága olyan hatékony hozzájárulással segítette Babits lírájának megújhodását — a Minden lehet korszakát mai kezdeményezések hazai és távoli áramlatai gazdagítják. Újrakezdések korszaka. És persze, a betetőzés korszaka. „Érkezzek csúcsra, önmagamban!” — kívánta közvetlenül a háború után, egyik versében. Ezen a magas csúcson áll ma Illyés, ahová szemmel is nehéz őt követni. Ebből a költészetből minden válogatás csak mustra és jelzés. Jelzés — nemcsak horizontálisan, de vertikálisan is. Vagyis jelzése nemcsak a bőségnek, hanem a mélységnek is. Ez a sokak szerint olyan egyszerű és világos költő mai verseiben, és nemcsak e „kései” korszakának új merészséggel és meghittséggel megerősödött szerelmi lírájában, csupa rejtett áramlást és jelentést tartogat nekünk — ha nem sajnáljuk a fáradságot megfejtésükre vagy legalábbis megközelítésükre. Minden lehet — ez nemcsak új korszakának alapképlete és jeligéje, hanem iránytűje is megértésének. Azzal a közhellyel kezdtem, hogy köztünk élő klasszikusunk verseit fogják hallani. És azzal végzem, hogy legizgalmasabb költőnk versei következnek. (Népszabadság, 1975. jan. 1.)
