Irodalmi Szemle, 2002
2002/11 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT ILLYÉS GYULA - KORTÁRSAK ILLYÉS GYULÁRÓL (Füst Milán levele Gellért Oszkárhoz, Németh László: Illyés Gyula: Nehéz föld, József Attila: Illyés Gyulának, Babits Mihály: Illyés Gyula versben és prózában, Nemeskürty István: Petőfi unokája, Fábry Zoltán: Levél, Palotai Erzsi: Illyés körül, Schöpflin Aladár: Illyés Gyula, a költő, Keresztury Dezső: Köszöntő, Vas István: Illyés versei elé, Szabó Magda: Illyés megtörtént velem, Weöres Sándor: Illyés Gyula ravatalára)
KORTÁRSAK ILLYÉS GYULÁRÓI szégyenkezőkkel. ha az ispán megüt egy cselédet, őbenne forr fel a düh, ha valami kicsiny jó éri valamelyiküket, vele ujjong. Szolidáris a fajtájával, amelyből származott? Ez nem mond eleget. Ma is tagja, sohasem vált ki belőle. Igazán jól, bizalmasan csak ott érzi magát, igazi barátai, akiknek lelke minden rezzenését, azt is, amit ő maguk nem is éreznek világosan, biztosan megérti, szavak nélkül is tud velük beszélni, mert érti arcuk minden változását, minden nevetésüket, apró ravaszkodásaikat. Ha távol van tőlük, akkor is köztük van, az emlékezete, a képzelete, a szíve tele van velük, az „aljnéppel”. Budapesten él, csak időnkint tesz közéjük rövid kirándulást, életformái a városban élő középosztályi emberéi, külső magatartásában olyan, mint ennek bármely jobb tagja, de nem érzi odatartozónak magát, nem érzi jól magát benne, magatartása iránta hűvös és gyanakvó — ősi gyanakvások és sértődések, fajtájának évszázados gyanakvásai és sértődései élnek tovább benne. Verseiben alig mond róla jó szót — ha néha egy-egy költőtársáról —, legjobb esetben hűvösen áll vele szemben. Lelkiismeret-furdalásai vannak a saját életmódja miatt, ami szemünkben egyszerű, cseppet sem dús, egy íróember életmódja, akit nem kapott fel a nagy tömegek kedvezése, amely azonban a fajtájabelieknek elérhetetlen fényűzés, elképzelni se tudnák. Minduntalan párhuzamokat von: a fogaskerekű vasút jegyének az ára egy pásztorgyerek egynapi munkájának bére; amit egy nyári vendéglőben egy este elköltenek, abból mit lehetne építeni? Az úri szalonban, szmokingba öltözötten, a kandallónak dőlve arra gondol, hogy mi volna, ha ide betelepedne például egy kanász. Az életforma különbségén azonban nyer is, a nyomorból, elnyomottságból kivergődött, de éppen ezért jobban is érzi, mint akik benne élnek, mást nem is ismernek, másra már komolyan vágyni is alig tudnak, mert erről a másról nincsenek is határozott képzeteik. Az érzi a rossz levegőt, aki tiszta levegőhöz szokva, kívülről lép a bűzös lakásba. Ebből fakad érzékenysége, felfokozva érzi népe minden sérelmét. S ez az érzékenység az a forrás, amelyből költészetének vezérszólama ered. Egészen ártatlan verseiben is, ha szerelemről, természetről szól, minduntalan felfakad; a szép tájképbe hirtelen képzettársítással beleállít egy rongyos bérest. * Szociális költő? Ezt arra szokták mondani, aki valamely — rendszerint alsó, elnyomott — népréteg érdekeinek védelmére állítja be költészetét. Ebben az értelemben Illyést nem lehet szociális költőnek nevezni — több annál. Benne maga a nép szólal meg, a magasköltészet szavaival, de a maga közvetlenségével és hitelességével, a maga különleges lírájában feloldva. Ez a költészet nem népies, mert a népiesség csak forma, utánozható és megtanulható, nem is „népi”, ahogy ma mondani szokták, mert ennek a szónak politikai rezonanciája van, Illyés pedig nem politikus költő, sőt semmi sincs távolabb érzésétől és rokonszenvétől, mint a politika játékai. A politikának csak egy formájával tudna rokonszenvezni: a forradalommal. Költészetének azonban nincs propa- gatív mellékíze, általában nincs semmilyen mellékíze, egyszerűen költészet ez, érzések és öntudatok, eszmények és gondolatok költői kifejezése, egy változhatatlan magatartás lerögzítése. Mások is feljutottak az alsó néposztályból a műveltség felsőbb fokába, a
