Irodalmi Szemle, 2002
2002/11 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT ILLYÉS GYULA - KORTÁRSAK ILLYÉS GYULÁRÓL (Füst Milán levele Gellért Oszkárhoz, Németh László: Illyés Gyula: Nehéz föld, József Attila: Illyés Gyulának, Babits Mihály: Illyés Gyula versben és prózában, Nemeskürty István: Petőfi unokája, Fábry Zoltán: Levél, Palotai Erzsi: Illyés körül, Schöpflin Aladár: Illyés Gyula, a költő, Keresztury Dezső: Köszöntő, Vas István: Illyés versei elé, Szabó Magda: Illyés megtörtént velem, Weöres Sándor: Illyés Gyula ravatalára)
KORTÁRSAK ILLYÉS GYULÁRÓL megilletődést vittem magammal e délutánból, hanem önbizalmat is. Hogy helyén volt az eszem a szívelállító találkozáskor. Hangjával együtt beszélő arca, lénye rugékonysága, érdeklődése elevensége olyan volt, hogy ha hottentottaként ülök annál az asztalnál, akkor is figyelnem kell rá — mondatai ritmusából, hangsúlyai nyomatékából akkor is megérzem, hogy világraszóló embert hallgatok. De hát nem hottentottaként ültem én ott! Ismertem már némileg ezt a szívbizsergető nyelvet. A költő írásaiból, amelyeknek lelkes olvasója voltam. Úgy mentem aztán haza Kassára, hogy vittem, mint egy trófeát — trófeát? —, magát a megnyert ütközetet: megismertem Illyés Gyulát! (In: Palotai Erzsi: Költők, versek, találkozások. Bp, 1974. SzK.) SCHÖPFLIN ALADÁR Illyés Gyula, a költő Tegnap tettem le a könyvet. Még forr, sistereg, röpköd, zeng bennem minden, szavak, sorok, rímek, képek, szólamok és dallamok, arcok, tájak jegenyefák, állatok, utak, vizek kavarognak az agyamban, mint a kaleidoszkóp színes üvegcséi, még csak benyomásokról, egyes kis megfigyelésekről, villanásokról számolhatok be; kérdések vetődnek fel, melyekre még nem tudom a pontos feleletet, arcvonások tűnnek fel, de még nem látom tisztán és teljesen az egész arcot. Még érni kell bennem mindannak, amit a könyvben olvastam, nem jutottam még el az ítéletig, nem válogathattam ki, mi megfigyeléseimben a fontos, mi a mellékes. Bizonyos csak abban vagyok, hogy a könyvet, melyet tegnap tettem le, még sokszor elő fogom venni, és abban, hogy költője, Illyés Gyula rendkívüli jelenség. Még beljebb, mélyebbre kell leszállni belém annak, amit olvastam, gondolataimnak formálódni, kiegyenlítődni, a tanulmány ideje még nem jött el, legfeljebb hirtelen, szakadozott feljegyzéseké. * Váltig hű ember és költő Illyés. Hű azokhoz, akiktől származott; szüleihez, a fajtájához, a tájhoz, amelyben gyermekéveit töltötte, a tájban minden részlethez, a nagy udvarhoz, ahol ökrök, lovak járnak, gazdasági eszközök hevernek, béresasszonyok perlekednek vagy mosnak, a mezőhöz, ahol verejtékezve törli homlokát, nehéz munkáját egy pillanatra félbehagyva a béres, a présházhoz a szőlőben, az úthoz, amely dombon át, síkon át ide vezet, a jegenyefákhoz, melyek mint elmozdíthatatlan őrök állnak az út mellett, a kiskutyához, mely jártában-keltében követi. Legmélyebben, oldhatatlanul hű a néphez, amelyből kiemelkedett, de nem szakadt ki egy pillanatra sem, az uradalmi cselédek, béresek, kocsisok, pásztorok, summások rongyos, ágrólszakadt, sovány és fáradt hadához. Lélekben szüntelenül köztük, velük él, mint egy közülük, Lényegében egy színvonalon érzi magát velük, érzi meg újra érzi keserűségüket, haragjukat, bánatukat és örömüket, fárad a fáradókkal, szégyenkezik a
