Irodalmi Szemle, 2002

2002/11 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT ILLYÉS GYULA - KORTÁRSAK ILLYÉS GYULÁRÓL (Füst Milán levele Gellért Oszkárhoz, Németh László: Illyés Gyula: Nehéz föld, József Attila: Illyés Gyulának, Babits Mihály: Illyés Gyula versben és prózában, Nemeskürty István: Petőfi unokája, Fábry Zoltán: Levél, Palotai Erzsi: Illyés körül, Schöpflin Aladár: Illyés Gyula, a költő, Keresztury Dezső: Köszöntő, Vas István: Illyés versei elé, Szabó Magda: Illyés megtörtént velem, Weöres Sándor: Illyés Gyula ravatalára)

KORTÁRSAK ILLYÉS GYULÁRÓL

szempontjából nagy jelentőségű. Az időmértékkel átitatott vershullám, különösen ha ez az időmérték nyugtalanító, figurás (anapesztoid, choriambikus), önkéntelen csúsztatja át a formát a klasszikus vers felé, ahol a cezúra tulajdonképpen szintén vershullámokat választ szét. Érdemes megfigyelni, hogy csendül ki ebben az erősen időmértékes versben végül csaknem élesen a hexameter:

Feloldta a nap a vidéket.../ napba hunyorgó virágok között Vígan dúdol patakom,/ villog a kedve, fecseg —

Hallgatom, itt fekszem partján,/ értem jól szavait,

Átfoly rajtam e boldog zaj,/percenként ellep a béke...

Rövidebb sorok viszont erősebb időmértékes vagy tagoló jellegük szerint könnyen tolódnak el a görög lírai sorok, az Ady-vers vagy az alexandrin felé. Míg ha tagoló vers sorainak eleve megszabjuk a szótagszámát, az ősi, nem szolgaian ütemező magyar dalformához jutunk.

így a hagyományos, iskolás versformák mint az Illyés-vers szélső esetei értelmezhetők, s ez az értelmezés nem teoretikus. Csak ezzel magyarázhatjuk meg azt az újságingert, amelyet Illyés szabályos versformájú, akár alexandrin- ban írt versei is keltenek. Olyan ez, mintha egy régi természeti törvényt új, tágabb igazság fényében pillantasz meg.

*

Mint elvont és konkrét vitája a képzelet rugalmasságát, úgy biztosítja tagoló és időmértékes tendencia vitája a forma rugalmasságát. Ez a belső és külső rugalmasság a sokszólamú Illyés-líra felsőbb egysége. De megnyugtat-e ez a szétágazó szólamok fölött meglelt felsőbb egység? Olyan garanciája ez a nagyságnak, amely nem kíván további garanciát? Vagy új irányban is föl kell mérnünk e könyvet? Megmértük gazdagságában, de megmértük-e hitelében is?

Aki olvasta a Nehéz földet, bizonyára növő rosszallással követi túlméretezett méltatásomat. De eljutottunk-e már a végső konklúzióhoz, oda, ahol ígéretünk szerint a szemléltető torzítások megnyugtató igazsággá összegeződnek?

Illyésnek vannak szerencsés sorai, amelyeken bűn volna változtatni, de tízszer annyi van, amelyet még háromféleképp meg lehetne írni. Ez nem a márvány befejezettsége. Elnyomható ez az anyag, mint a viasz, s a gondolatok kicserélhetők, mint a zsindelydarabok. Nagy nevek röpködtek itt, s méltán, mert Illyés hangterjedelméről beszéltünk, de hol van Illyés e nagy nevek emberi hitelétől? Az ő lírájának nem szélesednie s nem emelkednie kell, csak szilárdulnia. A másíthatatlanság érzését követelem tőle.

Nagyobb skála, mint Erdélyi, Erdélyi azonban készebb lélek. Egy szót sem szóltunk Illyés úgynevezett világnézetéről. De mit mondjunk róla? Azt, hogy egy-egy mozdulata nemes, de életgesztusa még kusza. Vannak bizonykodásai, de nincs elrendelt hite, vannak igazságai, de nincs igazsága. Megveti a lábát a népben, de ez a népiség átvett póz, amelyet tehetségének a természete cáfol. Hangoztatja egyetemes affinitását, a vessetek gyökeret mindenbe új keletű s vitatható dogmáját (Szerelem), de ennek a póznak is meg tudom nevezni a kitalálóját. Nagyon szép verseket ír, de nem érzem e versekben az eső kő