Irodalmi Szemle, 2002
2002/11 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT ILLYÉS GYULA - Cselényi László: A százéves Illyés rügyén
Mind Illyés, mind Márai gyakran olvasott, hivatkozási alapjaik szinte azonosak: Balassi, Zrínyi, Csokonai, Berzsenyi, Petőti, Arany, Ady... Még műfaji azonosságuk is megfigyelhető, naplójegyzeteik, útirajzaik, esszéisztikus vallomásaik...! Az a „létfilozófiai” önkifejezés, melyről korábban leírtam néhány vázlatos mondatot, közös tulajdonuk. A „polgár” Márai-féle eszményének valóságalapja már korábban eltűnt, Illyés faluvalósága s a népi életforma most van halódó állapotában. Valóban már csak az eszmék maradnának? Alighanem. Úgy élnek tovább, hogy a nemzet fogalmában és életében lesznek folyamatosak. Annál is inkább, mert a modern magyar nemzet fogalma nem kizáró, hanem gyűjtőfogalom kell, hogy legyen! Új világhelyzet és Európa-eszmény előtt állva, mintha megújuló minőségében kezdene felfényle- ni! Nemcsak életfunkciója, hanem a fontossága is megnő! Mint a kérlelhetetlenül elterpeszkedő és Gólemként gázoló, egységesítő egyetemesség, a globalizáció egyetlen lehetséges ellenszere. A magyar nemzettudatban az irodalom önazonossága éppen (látszólagos) ellentmondásaiban rejlik: alapjai azonosak! Illyés életműve is erre utal. A százéves Illyés ürügyén CSELÉNYI LÁSZLÓ A százéves Illyés ürügyén Illyés Gyula centenáriuma, úgy tűnik, teljes fegyverzetben találja a mai magyar irodalmi-szellemi életet. Nemcsak azért, mert a magyar társadalom, legalábbis negyvenöt óta, soha még annyira polarizálva nem volt, mint ma, s ez automatikusan rányomja bélyegét (hogy mást ne mondjak, lásd az Illyés-alapítvány esetét) még egy olyan látszólag periférikus dologra is, mint amilyen Illyés Gyula jubileuma. Polgári és szocialista, népi és urbánus hadállások árnyékában élünk, s minderre ráadásul, épp az évforduló előestéjén berobban az évszázados háborúba az első magyar irodalmi Nobel-díj is. Tény, hogy a népi-urbánus hadakat Kertész Imre Nobel-díja, talán épp Illyés Gyula életműve ürügyén, még jobban egymásnak uszítja, mint ahogy ez eddig volt. S hogy miért éppen Illyés ürügyén? Tény, hogy kevés olyan irodalmi nagysága volt a huszadik század magyar irodalmának, akiről annyira megoszlottak volna a vélemények, mint Illyés Gyula. Abban ugyanis mindenki(?) megegyezik, hogy Ady és Kosztolányi, egymás elleni averziójuk ellenére, egyaránt elsőosztályú nagyságok voltak. Annak ellenére, hogy a Nobel-díjnak még a gyanújába sem kevered(het)tek. Móricz és Kassák, Weöres és József Attila, Juhász és Pilinszky nagysága sem zárja ki egymást. Nem így Illyés. Róla, különösen halála óta, ugyancsak megoszlanak a vélemények. Van, aki a legnagyobb magyar költőnek tartja, legalábbis Petőfi óta. Mások ellenben idejétmúlt, nacionalista bárdnak vélik, s még Kulcsár Szabó Ernő is, az ötvenes évek elriasztó példái közt Déry Felelete mellett a Fáklyalángol említi, s nem Illés Béla vagy Gergely Sándor remekeit. Azt a Fáklyalángot, melyet sokan és sokáig Az ember tragédiája után a legnagyobb magyar drámának tartottak
