Irodalmi Szemle, 2001

2001/11-12 - SZEMTŐL SZEMBEN - Fónod Zoltán: Magyar irodalom Cseh/Szlovákiában (tanulmány)

voltak. Ilyen értelemben az „olvadás” időszakát hozta el Sztálin halála (1953), majd a XX. szovjet pártkongresszus (1956), mely feltárta és leleplezte a személyi kultusz hibáit, társadalmi torzulásait. A lengyelországi, majd a magyarországi események, 1956. október 23-i magyar forradalma egyike volt az első tömeges társadalmi megmozdulásoknak, melyben, ha rövid időre is, de felragyogott a szabadság napja, s a forradalom harcosait éltette az a tudat, hogy átszakíthatják a zsarnokság láncát. 1956. november 4-e véget vetett az illúzióknak. A félelem és a megtorlás ideje nem csak Magyarországon volt riasztó, a szomszédos országok politikai életét sem kímélte meg. A lengyelországi és a magyarországi ellenállás és tiltakozás azonban tudtára adta a szovjet pártvezetőknek, hogy a régi módon nem lehet élni, a változás elkerülhetetlen nemcsak a szovjet birodalomban, hanem a csatlós országokban is. Ezek a politikai, társadalmi és gazdasági változások a társadalmi élet egészét érintették, így a szovjet irodalmat és művészetet is. A változások kényszere a szocialista országokat is elérte. Magyarország a politikai megtorlások ellenére néhány éven belül a szocialista tábor „kirakata” lehetett, s ez jótékony hatással volt a kisebbségi magyar irodalmak fejlődésére is. Az enyhülés terén Csehszlovákia a „lemaradó” országok közé tartozott, s csak az 1967-es prágai írókongresszus, majd az 1968-as események, a prágai tavasz hozott e téren — ha rövid időre is

— változást. Az 1968-as esztendő európai viszonylatban is a változások éve volt. A párizsi diáktüntetések Nyugat-Európa fővárosait is elérték, s érzékenyebb politikai és szociális gondolkodásra kényszerítették a politikai hatalom urait. A baloldali és munkáspártok politikája is jelentős változáson ment át. Az eurokommunizmus néven ismert törekvés, melyet a spanyol, a francia és az olasz kommunista párt követett, „átszabta” azt a fazont, melyet addig a Kremlből diktáltak. A nyugat-európai munkáspártok liberális politikai gyakorlata, a társadalmi együttélés reálpolitikai igényének követése „veszélyhelyzetet” teremtett a Moszkvához hű kommunista és munkáspártok számára is. Ennek hatása Magyarországon erőteljesen érvényesült. Nem utolsósorban ez a baloldali hangsúlyváltás, valamint az Egyesült Államok által diktált erőpolitikai kényszerek is szerepet játszottak abban, hogy (a ’68-as csehszlovákiai beavatkozást követő válságos esztendők után) a nyolcvanas években a szovjet politikai vezetés is változásokra kényszerült. Az Egyesült Államok által követett „csillagháborús” politika gazdaságilag és katonailag súlyos helyzetet teremtett a Szovjetunió és a volt szocialista országok számára. A nyolcvanas évek közepén a Gorbacsov által meghirdetett „glasznoszty” nemcsak nyitást jelentett egy nyitottabb társadalmi rendszer felé, hanem végsősoron a Szovjetunió széteséséhez és nagyhatalmi helyzete súlyos megrendüléséhez is vezetett.

A költészetben kétségtelenül a „nyolcak” nemzedékének antológiája jelentett új színt, új arcokat. Olyan fiatalokat, akik a magyar költészet modern hagyományaira figyeltek. Úgy akarták a szlovákiai magyar lírát megújítani, hogy szemüket a kortárs magyar költészet legjobb alkotóira vetették, s a „Tűz-táncosok” éppúgy példát jelentettek számukra, mint a „derékhad” vagy az újhold és az „új népi” irányzat képviselői. A Fiatal szlovákiai magyar költők (1958) antológiájában — melyet Turczel Lajos szerkesztett — lényegében az ötvenes évek közepétől fellépő költők (Cselényi László, Fecsó Pál, Gyüre Lajos,

Magyar irodalom Cseh/Szlovákiában