Irodalmi Szemle, 2001

2001/11-12 - SZEMTŐL SZEMBEN - Fónod Zoltán: Magyar irodalom Cseh/Szlovákiában (tanulmány)

Kulcsár Tibor, Zs. Nagy Lajos, Petrik József, Simkó Tibor és Tőzsér Árpád) jelentkeztek. Arra a kérdésre, hogy „a harmadvirágzás úttörő nemzedékéhez képest milyen téren jelent ez az új gárda a líránkban új színt és minőségi gyarapodást”, Turczel Lajos a kötet előszavában ezt írja: „Az itt felsorakozó költők elsősorban a művészi forma terén múlják felül az előző nemzedéknek formailag elég szimpla, egyszínű költészetét. Hajlékonyabb és gazdagabb költői nyelv, bátrabb kifejezéskeresés és képalkotás, erősebb gondolati jelleg, dúsabb ritmikai árnyaltság és szélesebb skála jellemzi a termésüket.” Megállapítja erről a közös indulásról azt is, hogy „a hasonló vagy rokoni költői attitűdöktől eltekintve a költői egyéniségük nem hozható közös nevezőre”.(51)

Az antológia egészében nem hozott átütő sikert, Tőzsér Árpád és Cselényi László bemutatkozása és részben Zs. Nagy Lajos, illetve Simkó Tibor teljesítménye azonban vitathatalanul ígéret volt a jövő számára. Az egyéni fejlődés szempontjából akár jelzés értékű is lehet, hogy Turczel Lajos a tehetség és a formabiztonság alapján ezt az értékrendet állította fel: „Tőzsér Árpád, Petrik József, Fecsó Pál, Nagy Lajos, Gyüre Lajos, Cselényi László, Kulcsár Tibor és Simkó Tibor”. Fábry Zoltán néhány hónappal az antológia megjelenése után ezt írta a kötetről az Irodalmi Szemlében: „A fiatalok antológiája egyformán és egyszerre jelent örömet és — csalódást... Fiatal, induló költők csodát nem jelenthetnek és nem hozhatnak, de létük, tényük a líraiét válságfordulóján mindennél nagyobb hitelt és realitást jelent. Ezért az öröm, és ezt nem kisebbítheti a mérlegelés objektív eredménye... az indulás elmaradhatatlan botladozásai és hangzavarai. A fiatalok antológiája mindenekfölött és elsősorban — Iétdokuméntum.”^2) Fábry Zoltán lendületes és bátorító, ugyanakkor a kritikai szigort sem mellőző írása nemcsak elismerő tisztelgés volt a tehetséges fiatalok előtt, hanem útmutatás is, esetenként pedig erősen politikai fogantatású igyekezet az útra indulók tájolására. Amilyen jó érzékkel veszi észre például, hogy Tőzsér „zsebében Ajnácskővel, mint egy fiatal parittyás Dávid áll szemben a Góliáttá tántorgó világgal”, s „anyameleg varázslattal és a szülföld-hűséggel tudja, látja és bírja a világot”, néhány oldallal tovább ugyanilyen egyoldalúsággal marasztalja el a költő „reálszimbólumát”: „Anyánk képén a világ a ráma”.

A háború véres-ostoba feneségeire hangolt Fábry a „Körtáncba, népek!” soraiban megbotlott, s a költői metafora hallatán Mécs László „idillikus harangkongatását” véli felfedezni, s az „atomfasizmus” és az „atomimperializmus” szomszédságában eleve „gyanúsnak” találja „anyánk képén ... a rámát”, „bilincsnek”, melyet a költőnek kell „leverni, szétverni”. Embervilágot emleget Fábry, hamarjában Földes Sándor „Emberországát” álmodja újra, pedig Tőzsér metaforája semmi mást nem akart mondani, mint a „mindenséggel mérd magad” (József Attila) üzenetét akarta költészetébe kódolni.

A „nyolcak” antológiájáról egyébként azt is elmondhatjuk, a tehetséges fiatalok erényeit azok is elismerték, akik a „világmegváltó” szándékok egy részét megkérdőjelezték. Az alapozó nemzedékkel szembeni elutasító magatartás, és a költészet másfajta hangsúlyai, személyiségjegyei szolgáltattak ugyanis okot a fenntartások megfogalmazására. Az a vita, melyet — Barsi Imre írását követően (Megnőttek és elindultak) — 1958 elején az Új Ifjúság kezdeménye