Irodalmi Szemle, 2001
2001/11-12 - Prágai Tamás: Erdőmester (elbeszélés)
közvetlen közelről, szépen, ahogy a nagykönyvben meg van írva, helyzetelemző riport keretében: helikopterről közelítette meg a helyszínt, először a holdkráterre emlékeztető bombatölcsér látszott, innen ereszkedett alá a szétszaggatott palesztin életének részleteibe: sorban nyilatkoztak a túlélő barátok, ismerősök, végül a zokogó édesanya, majd a műsor utolsó perceiben hosszan pihentette a kamerát a véres lábcsonkon, ami a palesztinból maradt (megrendítő képsor volt, negyedfél milliárd tévénéző megrendülten hajtotta aznap álomra megrendült fejét) — most Jim sem villogott, ezúttal vérshow nélkül telt el a műsora, sőt, a Százpercek című bűnügyi összeállítás is, ahol a szokott autólopások és ártatlan bűnügyek mellett egy gázolást sem tudott összehozni a stáb; így minden szem, szempár, közel kilencmilliárd szem (van néhány félszemű néző) Steve, a nagy Steve műsorára szegeződött, és a nézőnek ez alkalommal sem kellett a bájos sztárriporterben csalódnia. A kés hosszan és mélyen vágta át Zoli torkát. Valami mégsem volt egészen oké, és Angéla, aki együtt sikoltozott negyedfél milliárd nézővel, joggal volt elégedetlen. A gyilkosság lélektani hátterét Steve műsora nem tárta fel kielégítően, ezért — lehet persze, hogy csak az objektívre fröccsent vér miatt — a televíziót egész este betöltötte valami enyhe, vöröses háttérszín. Amint Zoli vére a kamerára fröccsent, Angéla vadul hanyatt vetette magát a fotelben, és erőszakosan maszturbálni kezdett, érezte, hogy csonttá keményednek mellbimbói, de mégsem lett jó. A kamera ekkor eltávolodott Zoli torkától, és megállapodott két piros zselatinnal fedett gyümölcsös süteményen, mely „erdőmester” néven kerül forgalomba. A képek áramlása kilenc óráig fesztelen, derűs szórakozást ígér, akkor az ismétlésben ismét megtekinthetjük Steve-et, aki megmentette a napot, és lehet, hogy Angéla ismét hanyatt veti magát a fotelben. Az áramlás, a képek gyors egymásutánja az álomhoz hasonlítható, ahol nem tudni, mi miért történik, és mi után mi következik, de ez esetben személyes tudattalan feltételezése teljesen felesleges, és kollektív tudattalanról beszélni egyenesen meddő. A Zoli halálának napján történt események kimaradtak Steve riportjából, ezért szükséges, hogy egy láthatatlan álomkamerát Zolira állítsunk most, behatoljunk tudatába attól a félálomszerű ébredési folyamattól kezdve, ami akkor nyílt meg, amikor az ébresztőóra csörögni kezdett. Az álomkamera két piros süteményen időz. Ez nem valamiféle szerkesztési fogás: az álomkamera a kiszámíthatatlan események rögzítője, azt veszi fel, ami történik, a Zolival felvett műsor egyáltalán nem szerkeszthető. Zoli nyugtalanul feltápászkodik az ágyon, majd visszahanyatlik, pizsamafelsője összegyűrődött és félrecsúszott, és látszik, hogy ily módon csaknem szabadon maradt testét kiverte a víz. Az álom, amelyből ébred, mégsem ijesztőnek, hanem talányosnak mondható: tudja, hogy a két sütemény közül választania kell, de mindkét sütemény ugyanolyannak tetszik. Lehet, hogy nem a sütemény, hanem a választás a feladat, gondolja Zoli, és a gondolat valamiféle térként megjeleníthető formát is nyer az álomkamera előtt; egyszerre látjuk ezt a térként megjelenített képet és Zolit, amint ismét föltápászkodik az ágyon. Ez a föltápászkodó Zoli már túl van egy választáson, hiszen elvállalta, hogy választania kell két sütemény közül, és ezzel igenelte a választást. Márpedig csak azt tudja igenei ni, amiről már van tapasztalata. Az, Prágai Tamás
