Irodalmi Szemle, 2001
2001/11-12 - Dušan Mitana: Határok (elbeszélés)
Dušan Mitana Ám Julián egyáltalán nem járt ki, megspórolt pénzéből mindennap adott ételre, és rendszeresen fizette a lakbért. Megszoktuk őt, talán össze is barátkoztunk - fél évig bírta nálunk. Természetesen feketén lakott ott, szüleim ellenezték, hogy jelentkezzen a hivatalnál, féltek, hogy apámat kirúgják a munkahelyéről, engem meg nem engednek érettségizni, több félelem harcolt bennünk egyszerre. Én majdnem boldog voltam. Julián naponta egyszer evett — száraz kenyérhéjat kútvízzel; ammóniától büzlött. Sok igyekezetembe került, míg megtanítottam vajas kiflit enni és tejeskávét inni. Nagy haladás volt ez tőle, mely az irántam való meglepő és különleges vonzalmáról tanúskodom, mely vonzalmat akár a szeretet kezdetétiek is nevezhettük. Persze ezt csak utólag értettem meg - bár lehet, hogy csak bebeszéltem magamnak —, csak jóval később, amikor már végleg elment. A legnagyobb gondot szüleimnek Julián esti, ima utáni éneklése okozta. Szépen, hangosan énekelt, bariton hangon. Apám és anyám reszkettek a félelemtől, nehogy meghallják a szomszédok, s én, bár nem szívesen, kénytelen voltam leplezni Julián énekét, s teljes hangerővel hallgatni a polkát és keringőt a lemezeken, melyek már alig forogtak a régi lemezjátszón. A nálunk lakás - bár teljes erejével harcolt ELLENE - negatív hatással volt rá. Erre abból következtettem, hogy állandóan emelte az ostoradagját. Eleinte csak megszokásból ostorozta magát, aztán egyre többször és intenzívebben, gyakran összerogyott a kimerültségtől. Már csak idő kérdése volt, mikor kér tőlem szívességet. — Dusán, testvérem, ostorozz engem. Már nem bírok. Segíts nekem! — Julián, kérem, ezt ne kívánja tőlem. — Miért nem akarod megtenni nekem ezt a szívességet? — Ellenkezik az elveimmel. Nem tudom elviselni a szenvedés látványát. Ha az anyám megöl egy nyulat, el kell mennem otthonról. — Ha humanista vagy, ostorozni fogsz engem. Ez lesz a legemberségesebb cselekedet, melyet nyújthatsz nekem. Az elutasítás megöl engem. A hit az én foglalkozásom. Elvesztése a halálom. Harcolnom kell. — Hiányzik, nekem a hit. Nem az Istenben való hit. Nem tudom, miben. Irigylem a hitét, Julián, de azt az Istent nem. — Nehéz megtartani a hitet. Nagyon kemény harc ez. — Mi ellen, vagy - miért harcol? Mivel veszélyezteti az, hogy a házunkban él? — Ostorozz! — Az ostorozás esztelen ség! — Sok esztelen dolog van, mindenhol. — Nem szívesen teszem, de ha ez megörvendezteti... — Köszönöm neked, testvérem. E párbeszéd után rendszeresen ostoroztam, bár nem vagyok szadista. Julián olyan volt, mint az alkoholista — mindig magasabb adagot igényelt. A mieink féltek, hogy még meghal itt nekünk, 5 ha le is érettségizem, nem vesznek majd fel az újságíróira, ezért elment, ahogy érkezett. Messziről
