Irodalmi Szemle, 2001
2001/11-12 - Csordás János: A messziről jött ember vétke (elbeszélés)
Csordás János megfejtéséhez. És veszélyes játékba sodort, mely kétségtelenül rosszul sült el... Döntenem kellett, mit tegyek. A maradék italt óvatosan belédiktáltam Vologyába. Ellenkezés nélkül, nagy kortyokban nyelte a konyakot. Ezután orrba vágtam, minek következtében két padsor közé zuhant. Az üveget elejtettem, lekattintottam a villanyt, s visszamentem a dácsába. A bentlévők nemigen hallották a kilövés zaját, túlontúl hangosan énekeltek és kameruni bennszülött táncot lejtettek... ...Május 2-án, pénteken érkeztünk vissza Genfbe. Elhatároztam, pihenek egy keveset, mielőtt nekilátunk a jelentés megfogalmazásához. Szombaton reggel, a lapok böngészése közben megakadt a szemem egy híren. Az eseménnyel napok óta foglalkozott a sajtó, de én csak ekkor szereztem tudomást róla. Felhívtam egyik amerikai ismerősömet, ki bennfentes Langeley-ben, információkat kértem tőle, hogy pontos képet alkothassak az eseményről. Percekre megdermedtem, bambán meredve magam elé, erre határozottan emlékszem, nem bírtam elhinni a történteket. Főleg azt nem, minekutána a helyükre kerültek a részletek, hogy mindezt én okozhattam Vologya sugallatára... ...Mikor a templom kamrájában megnyomtam azt a piros gombot, elszabadítottam a poklot. Minthogy a templomtoronyból kilőtt rakétának be kellett csapódnia valahová, egyetlen helyre csapódhatott be. Sehonnan máshonnan nem jeleztek semmiféle robbanást vagy becsapódást abban az időpontban, a tények ezt bizonyítják. Éjfél után negyvenöt perccel nyomtam meg a gombot moszkvai idő szerint. Egy szombati napon, 1986. április 26-án. Persze az a falióra késhetett vagy siethetett öt-tíz percet, a saját órámat, mely a közép-európai időt mutatta, nem néztem meg... A rakéta feltehetően valamilyen meghibásodás folytán célt téveszthetett. Az irány megfelelő volt, az NSZK-t célozta meg, ezt ellenőriztem egy térképen, csupán a táv rövidült le. A rakéta szovjet földön csapódott be egy óra huszonhárom perckor a lehető legrosszabb helyen — a csernobili atomerőmű területén. A két időpont között körülbelül ötszáz kilométert tesz meg a rakéta. Voronyezs és Csernobil között ugyanennyi a távolság. Az erőmű reaktorának robbanásakor a becsapódásnak nem maradt nyoma, ezért állítják, hogy emberi mulasztás okozta a balesetet. Ez valóban igaz; az orosz gondolkodásnak és egy ördögi véletlennek kellett hozzájárulnia... ...Hiába változtatta meg Gorbacsov a Szovjetunió politikáját, hiába jelentette meg a Kelet és a Nyugat számára az Átalakítás és új gondolkodás című terjedelmes esszéjét, mely lényegében a lenini elvekre és azok modernizálására épült — elolvastam, a háttérben ott tevékenykedtek és tevékenykednek a titkos erők a KGB-n belül. Nekik a peresztrojka avagy a glasznoszty megvalósítása nem érdekük, ők a titkolózás burkában a hatalmat akarják mindenáron és minden eszközzel, nem riadva vissza semmitől. Bennük Sztálin szelleme él tovább... Ők azok, akik soha nem fognak belenyugodni két lényeges dologba: hogy felbomlott a Szovjetunió, a világ legnagyobb állama, és hogy elvesztették virágzó közép-európai gyarmataikat... ...1987-ben Vologyát a családjával együtt kimenekítettem Prágán keresztül az NSZK-ba. Ennyivel tartoztam neki. Frankfurtban telepedtek le, sikerült beilleszkedniük, s vendéglőt nyitottak. Párszor jártam náluk, mindig szívélye-