Irodalmi Szemle, 2001
2001/11-12 - Csordás János: A messziről jött ember vétke (elbeszélés)
megvendégeltek, számtalan alkalom adódott evésre és ivásra. Kollégáimnak nehezükre esett megszokni az ottani ételeket, s felettébb illetlenség lett volna részünkről visszautasítani például a scsit, a borscsot, a szoljankát vagy a saslikot... A kameruni kollégánk eleinte az italozástól ózkodott, mert nem bírta a vodka szagát, a későbbiekben aztán párszor le kellett őt arról beszélni, hogy eljárjon egy törzsi táncot az asztal tetején... A többiek természetesnek vették, hogy alkalomadtán, ha az időnkből futotta, szívesen szemrevételezem és fényképezem kívülről és belülről a templomokat. Ezt afféle hóbortnak vélték. Egyelőre csak a meglévő templomok némelyikét kerestem fel, s ezzel elértem, hogy ne tűnjék furcsának, ha mondjuk, véletlenül egy építés alatt levőt csodálok meg... Tudniillik utunk során Volgográd volt az első templomépítő város. A sors úgy hozta, hogy Volgográdban a helyi fogadóbizottság javaslatára megtekintettük a város nevezetességei között az építés alatt levő templomot is. Azonnal szemet szúrt nekem a torony különös formája, eleddig ilyen szokatlan, hatszögletű alakzatot sehol sem láttam. Érdeklődésemre elárulták, hogy új szovjet technológiával készült, nemrégiben fejlesztették ki... ...Rosztovból, ahol szélesebb körben és behatóbban vizsgálódtunk, Voro- nyezsbe érkeztünk, a második templomépítő városba. Mivel péntek volt, s mi másnap pihenőnapot tartottunk, a helyi kolhozelnök estére kisebbfajta fogadást szervezett a Don folyó túlpartján levő dácsájában. Szűk körben egybegyűltek a város kommunista vezetői, s még néhányan, hogy találkozhassanak velünk. A vodka és az állandó koccintgatás fokozatosan elsimította a meggyőződésbe! i különbségeket, éjféltájra többen kivetkőztek önmagukból. A kameruni kolléga orosz népdalokat énekelt, s mindenáron meg akarta venni az egyik vendéglátónktól azokat a kitüntetéseket, melyeket büszkén viselt a zakóján... Egy alkalmas pillanatban elhagytam az épületet, friss levegőre vágytam, elegem lett az italozásból, a cigarettafüstből, kisétáltam a domboldalra. Amint felértem a legmagasabb pontjára, a folyón túl elémbe tárult a város látképe. Fények elszórtan látszottak, s ami világított, az majdnem mind vörös fényű, ötágú csillagformában ragyogott... Visszafelé tartván vettem észre a sötét tömeget, amely elkerülte a figyelmemet. Egy új templom sziluettjét fedeztem fel. Ahogy jobban megfigyeltem, a torony szögletesnek látszott. Ugyanekkor azt is észrevettem, hogy a dácsa felől valaki közelít felém. Az egyik pártfunkcionárius volt — nevezzük őt egyszerűen Vologyának. „A templomunkat nézi?” — kérdezte. „Ez templom?” — kérdeztem vissza, mintha nem tudnék semmit. „Bizony, ez templom. Egy peresztrojka templom!” — mondta. „Nemrég fejeződött be az építése... Megmutatom belülről, jöjjön!” Könnyedén bejutottunk a templomba egy bokor mögötti oldalsó ajtón. Az égők fényében feltárult előttem a belső tér. Lényegében semmiben sem különbözött egy átlagos pravoszláv templom belsejétől, megvolt a szentképfal, az ikonosztázion, én mégis másnak láttam. Vologya egy üveg grúz konyakot Csordás János
