Irodalmi Szemle, 2001
2001/11-12 - Dénes György versei (Emlékek, Nem latolgat, aki szeret, Sóhajok, Egyre beljebb, Vágy, Forgok benned, Barátság fogyó holdja, Hiába, Játék a halállal, Hol leszünk már
Dénes György versei elfeleded: bennem is meghorpadt az ég, s lám, engem is sújt a fölgyújtott világ; halottak fia vagyok én is, én is, fakó szemem — mint a tiéd — kéklik, mégsem tudom, hasonlítok-e rád? Hiába Ilány rossz szó ért, hány vád lökött poklok bugyrába, sötétségbe, részeg veled kötözködött, beléd döfött barátok kése. Hányszor futottál könnyesen az emberlakta rengetegből, panaszkodtál keservesen, mégsem szakadtál ki a körből. Hiába hívtad a halált, ha gyáva szíved élni vágyott, önérzeted vigaszra várt és minden ütést megbocsátott. Játék a halállal Hányszor eljátszottam a halált magamban, ifjan is, de hányszor. Daccal ki-kiszöktem ebből a világból. Hittem: nyirkos sötétség ölel, s én ott viaskodom az alvilág zord isteneivel, kik belöknek a zubogó ingoványba, ítélvén percenként halálra. így képzeltem sokszor, ilyen antik módon, máskor meg arra szottyant kedvem, ott lépkedjek én is a gyászoló menetben,
