Irodalmi Szemle, 2001

2001/11-12 - Sági Tóth Tibor: Karácsonyi hangulat (elbeszélés)

Sági 'I'őth Tibor

Csengettek. A Férfi ismét összerezzent. Aztán kisietett az előszobába. A Lány utánaszaladt. A Férfi türelmetlen mozdulattal vissza tessékel te őt az ebédlőbe.

— Ne fáradj — mondta. — Bizonyára valami kéregető... Ilyenkor, szentestén járnak ilyenek... Tétova mozdulattal nyitott ajtót.

Töpörödött öreg anyókával találta magát szemben, aki éppen a havat rázogatta le a kendőjéről. A Férfi megkönnyebbülten lélegzett fel. „Valahol már láttam ezt az öregasszonyt, de hol?” — villant át agyán a gondolat, de még mielőtt válaszolhatott volna magának, a kis öregasszony megszólalt:

— Jó estét, főmérnök úr! Kellemes ünnepeket kívánok!

— Jó estét! Tessék beljebb! — mondta zavartan a Férfi, de az öregasszony nem mozdult.

— Nem viszem be a havat, meg aztán sietek is. A nővérem, aki magányos nő, mint én, meghívott az ünnepekre, hát eljöttem hozzá. Talán emlékszik rám a főmérnök úr. Az aggotthonban lakom, együtt a kedves édesanyjával. Tőle hoztam üzenetet a főmérnök úrnak...

A Férfi ismét nagyon ideges lett. Észre sem vette, hogy a Lány utánajött, s ott állt mögötte. Jól hallotta az öregasszony minden egyes szavát, aki folytatta:

— Gondoltam, nem mondom el, de ^mégis szóvá teszem. Nagyon sírt az édesanyja, főmérnök úr, mikor eljöttem, és arra kért, szóljak be, látogassa meg őt az ünnepek alatt. És hogy ne tessék félni, nem vár ő semmilyen ajándékot, csak látni szeretné az egyetlen fiát, hiszen tavasz óta nem tetszett őt meglátogatni. Tessék hozzá elmenni, főmérnök úr...

A Férfi nagyon rosszul érezte magát. A vére az agyára tódult, zúgott a feje. Nem is érzékelte, mikor távozott el a kis öregasszony, hogyan csukódott be az előszoba ajtaja. Csak állt szánnivalóan, nyomorultul, gyáván...

Amikor megfordult, a Lányt látta az egyik öblös fotelban, amint a fotel karfájára hajolva sírdogál.

A Férfi megpróbálta összeszedni magát. Tétova léptekkel a Lány felé indult és nagyon meggyőzően szerette volna mondani:

— Ne értsed félre a dolgot, tévedés volt...

De csupán gyötrelmes dadogás jött ki az ajkán. A Lány felállt. Az arcán még végiggurult néhány könnycsepp, de erőt vett magán. Szenvtelen arccal nézte a Férfit, tekintete nem árult el sem megvetést, sem gyűlöletet, sem sajnálkozást. Idegenül nézett körül a pazarul berendezett lakásban. A díszes karácsonyfa, a roskadásig terített asztal, az intim fénnyel megvilágított bárszekrény mintha megelevenedtek volna és torz fintorokat vágva nyelvet öltögettek volna feléje. Gépiesen kapcsolta ki a füléből a briliáns fülbevalót, könnyed mozdulattal lehúzta az ujjáról a jegygyűrűjét, s a fülbevalóval együtt szótlanul a hatalmas ebédlőasztal szélére tette.

Felvette a kabátját, sapkáját, még egy utolsó pillantást vetett a Férfira, aztán nehéz, fáradt léptekkel elment. Csikorogva csapódott be utána az előszoba ajtaja. A Férfi még hallotta, amint a Lány léptei alatt ropog a hó az utcán, aztán a léptek zaja is elhalt, és hirtelen gyilkos csend lett. Csak nagy sokára ugatott fel valahol a város szélén egy rosszkedvű kutya, s a távolban vékonyka gyerekhang énekelte:

— Mennyből az angyal lejött hozzátok...