Irodalmi Szemle, 2001
2001/10 - HAGYOMÁNY - Lukács László: Élő hidak, városok a Duna két partján
Hagyomány modellezésére, leírására használt kulturális határok a második évezred utolsó évtizedében a Balkánon ismét valódi frontvonalakká váltak. „A Duna úgy fűzi fel partján a városokat, akár a gyöngyszemeket" — írja éppen Győr és Komárom bemutatása kapcsán Magris. Ha nem tudnánk, hogy megállapítása elsősorban esztétikai tartalmú, a Duna menti városok szépségére utal, az eddig elmondottak alapján vitába is szállhatnánk vele, elsősorban Teleki Pál említett véleményére hivatkozva. Annak igazolására, hogy az itteni városok számára az árvízmentes településterület kiválasztása, a szabálytalan folyamon a jó átkelés biztosítása nem lehetett olyan egyszerű, mint a lányok számára a gyöngyfűzés, ismét Bátky Zsigmondot idézem: „Közvetlenül az Öreg-Duna partján Pozsonytól Komáromig kevés község van, ezek is sokat szenvedtek az árvizektől, némelyikük idők folytán egészben vagy részben el is pusztult (pl. Körtvélyes, Doborgaz), mások beljebb húzódtak (Aranyos), az egész hosszú vonalon azonban egyetlen jelentős hely sem tudott létrejönni, a vízjárás szeszélyessége miatt. Egyedül Somorja jöhet itt számba, bár ez is 2 km-nyire esik a folyamtól, régi kereskedő, vásáros szárazvámhely és szabadalmas város. Pozsony és Komárom, mindkettő a Duna bal partján, fekvésileg egymáshoz hasonló, de földrajzi helyzet tekintetében sokban eltérő két régi hely. A Kis-Duna mellett is feltűnően kevés községet találunk, s amint látjuk, ezek egy része is a folyam egyes szakaszaira lokalizálódik, úgy hogy több helyen sok kilométernyi utat elvadult galériaerdők vagy teleptelen rétek és legelők közt tesz meg a folyó, akárcsak az Öreg-Duna Gönyű és Komárom közti 25 km-nyi hosszú szakaszán.” Pozsony és Budapest között egyedül Komárom vált Duna-kétparti várossá, amikor az állandó vashíd, az Erzsébet királyné hídja megépítése (1892) után 1896-ban az északi Komárom közigazgatásilag egyesült a déli Újszőnnyel. Esztergom a vele szemben fekvő Párkánnyal soha nem alkotott ikervárost, annak ellenére, hogy a két települést 1895 óta összekötötte a Mária Valéria híd, amely 1945-ben osztozott az összes magyarországi Duna-híd sorsában: felrobbantották. Mindkét parti hídfője, pillérei csonkán érték meg az új évezredet, de most remény van arra, hogy a Magyarország és Szlovákia közötti együttműködés keretében, részben európai uniós támogatással újjáépítik. Ezt a reményt láttam megcsillanni öreg barátom, a román kori templomáról híres Esztergom megyei Bényben élő Csókás Ferenc néprajzi gyűjtő szemében. Amikor legutóbbi találkozásunk alkalmával a hídra terelődött a szó, ezt mondta: „Ha felépül az új híd, akkor majd könnyebben járhatunk. Esztergomba. " Lukács László (Honismeret, 2001. 3. szám)
