Irodalmi Szemle, 2001
2001/10 - TALLÓZÓ - Fázsy Anikó: Budapest nem hazudott
Tallózó tiltakozását illeti — folytatja a Le Monde —, az ugyanannyit ér, mint a püspökök, termelőszövetkezeti parasztok, kulákok, csepeli munkások, vagy diákok hasonló tiltakozása. A keletről jövő tiltakozásokat az elmúlt években megtanultuk kellően értékelni. Nem felejtettük, el az 1949—53-as esztendőket, amikor ugyanezek a tiltakozók »dollárpórázon vicsorgó láncos kutyának." nevezték Titót, »Horthy-csendőrökkel szövetkező, imperialista bérenc fenevadnak" Rajkot.” A Le Monde cikkére André Wurmser válaszolt. Hosszan fejtegette, hogy „nincs többé magyar ügy", és megállapította, hogy „a magyar irodalom körül folyó vita eldőlt, hiszen az egész magyar irodalom egy oldalra állt”. Erről az oldalról már csak Déry Tibor hiányzik — válaszolta Wurmsernek a Franc-Ti- reur. továbbá Háy Gyula, Zelk. Zoltán, Bibó István és még sokan mások! „De biztosak vagyunk benne, ha szabadlábon volnának., ők. is osztatlan lelkesedéssel írták volna alá a tiltakozást.” Ugyanígy ír a France Observateur is: „A rendőrállam által kicsikart nyilatkozatok és vallomások senkit nem győzitek meg. Mi 7tem vagyunk, olyan feledékenyek, mint az Humanité/” Az Express megrázó dokumentumnak nevezte a magyar írók tiltakozását, amelyet — mint írja — minden valószínűség szerint a politikai rendőrség irodalmi tanácsadói sugalmaztak. Az írók legjobbjai eredményes védekezésnek szánták ezt az üldöztetés ellen... A tiltakozás úgysem vált ki semmiféle hatást Magyarországon. „Mindszenty Rajk, sőt Kádár úr vallomásai óta a magyarok pontosan ismerik az ilyen aláírások értékét.” A Figaro Littéraire megjegyezte, hogy a Magyar Sajtóiroda szerint 171, a Lettres Françaises szerint 216, az Humanité szerint már 263 magy'ar író írta alá a tiltakozást. „Szó sincs itt ellentmondásról — állapítja meg a cikkíró. — Nyilvánvaló, hogy a magyar írók sorban állnak, hogy aláírják a tiltakozást. Ezért lesz a tiltakozók száma napról napra, percről percre nagyobb. Azonkívül: mindenki, aki írónak akarja nevezni magát, aláírja a tiltakozást, és aki aláírja, azt írónak nevezik.. Minden magyar író neve ott szerepel az aláírók, közt. Kivéve persze azokét, akik börtönben ülnek. Miért mindenkié? Mert nem akarnak börtönbe jutni. Ez az a nagy titok., melyet Wurmser úr el akar hallgatni előttünk. ” Illyés Gyula 1966-ban arra a kérdésre, hogy miért írta alá a nyilatkozatot, azt válaszolta: azt hitte, a bebörtönzöttek sorsán enyhít. Az akkor bebörtönzött Karátson Endre viszont így emlékezik: „...az íróknak azt a siralmas nyilatkozatát... kéjjel ismertették velünk, és az nagyon-nagyon rossz volt, egyszerűen iszonytató. Pláne nekünk, akik még majdnem gyerekek, voltunk, és a magyar írókra, mint lángoszlopokra néztünk fel. Nem értettük., hogy miért teszik, az akasztásokat nem hiszem, hogy különösebben befolyásolták, volna ezzel, azt meg végképp nem értettük, miért volna olyan nagy baj, ha még egy-két írót becsuknak esetleg... Megrendítő volt, iszonyú bukás, és én a mai napig úgy érzem, hogy valamiképp ebben a bukásban élünk.... Ezengem akkor — odabent a Fő utcában — annyira összetört, hogy komolyan úgy éreztem: ezen a nyelven ezentiil csak hazudni lehet, nem érdemes rajta soha többé semmit sem írni. ”
