Irodalmi Szemle, 2001
2001/10 - TALLÓZÓ - Fázsy Anikó: Budapest nem hazudott
Tallózó helyettük akar gondolkodni és meg akarja határozni viselkedésüket. „Ne figyeljenek más leckére, csak a Budapesten, a szabadságért meghaló fiatal harcosokéra! Ók. bizonyosat2 nem hazudtak önöknek, amikor azt állították, hogy földi történelmünkben, ha kevés dolog is, de a szellem és a munka szabadsága egy szabad országban a szabad Európa ölén igazán megéri, hogy harcoljanak és meghaljanak érte.” A Wagram Teremben 1957. március 15-én Camus újból megemlékezett a magyar hősökről, akik „királyi örökséget hagytak ránk, melyet ki kell majd érdemelnünk: a szabadságot, melyet nem választottak, hanem megszereztek és egyetlen nap alatt visszaadtak nekünk”. A Les Temps Modemes 1956 november-decemberi számában Sartre is megszólalt. A LHumanitét idézte: „ugyanazok a fasiszták, rombolták le Port-Saidot és akasztották fel a magyar munkásokat ". Szomorúnak tartja, hogy a francia baloldal csak negatív módon tudja meghatározni önmagát, majd így folytatja: „Érdekes, hogy a magyarországi munkások nálunk néhány sztálinista értelmiségit különösen ingerelnek. Egyesek úgy döntöttek, hogy még a létezésüket is letagadják. Mint például az a behízelgö modorú gazfickó, aki tegnap azt mondta nekem: »Budapest? l'tálatos város, k.ilencszázezer, odújában lapító kispolgárralAndré Stilt idézte, aki nem értette, honnan bújtak elő az üzemi tanácsok, és biztos volt benne, hogy a fasiszták ellenőrzése alatt álltak. Sartre sok levelet kapott. Az egyikben ez állt: „Ón azt állítja magáról, hogy szocialista — köszönje hát meg a szovjeteknek, hogy akár erőszak, árán is, de megvédtek, a magyar szocializmust.” A marxisták cinikusak: „Hát igen. Vannak halottak. Na és? Maga szerint csakis az emberi életek számában mérhető a világforradalom ára? Értsék meg, muszáj megtenni. Muszáj elviselni a halottakat, ez a kötelességünk”. Van, aki elfogulatlannak álcázta magát: „Néhány évtized múlva már senkit sem fognak fájdalmasan érinteni a vérengzés részletei, viszont annál nyilvánvalóbb és egyértelműbb lesz, hogy maga a vérengzés elkerülhetetlen volt. ” Az agresszívak meg így írtak: „Nos, drága barátom, maga szerencsés ember, hogy nem maga volt a magyar kormányfő\ mert már lógna, és Horthy volna hatalmon.”Van, aki dialektikusán fogta fel a helyzetet: „Az oroszok a világ béke őrei. Kegyetlenül eltaposták. Magyarországot. Na és? Ez csak újabb bizonyíték., hogy a szocialista fejlődés folyamata ellentmondásokkal jár, ebbe bele kell törődni.” S végül két levélírót idézett: „a szocializmus mindenek előtt” „ölünk, ha ölni kell” és azt kívánják, bárcsak hullna vissza az áldozatok vére azokra, akik a felkelésbe sodorták őket. Sartre is megírta a maga cikkét. Ebben leszögezte: balszerencséjére a munkásosztály a Nagy Imre kormányától kapott fegyvereket arra használta fel, hogy a magyar népet megvédje a szovjet katonákkal szemben: „épp Csepelen, a munkáskerületben dúlt a leghevesebb harc, éppen itt tartottak legtovább az összecsapások. Vajon mit gondolnának nálunk, egy olyan felkelésről, amely Párizs -vörös övezetéből'• indulna ki? Vajon mernék-e fasisztának nevezni?” Ám Sartre, jóllehet különszámot akart szentelni a magyar forradalomnak, végül mégis hitet tett a szocializmus mellett: „Ha a
