Irodalmi Szemle, 2001
2001/10 - TALLÓZÓ - Fázsy Anikó: Budapest nem hazudott
TALLÓZÓ Budapest nem hazudott 1956-ban Camus „lázadó embere” színre lépett Lengyelországban és Magyarországon, de a francia politikát és az értelmiséget elsősorban a szuezi válság és az algériai háború foglalkoztatta. A negyvenes évek végétől az úgynevezett haladó értelmiség, a Temps modernes szerkesztőségének köre szemet hunyt a kommunista világ — a rendőrállam, a megtorlások, a koncentrációs táborok — valósága fölött, hogy ne kelljen megkérdőjeleznie magát a forradalmat. Az ötvenes években már nem áltathatta magát senki, hogy nem tudja, mi történik a vasfüggöny mögött. De hazudtak és önmaguknak is hazudtak, azért, hogy — mint Jean-Paul Sartre mondta — ne keserítsék el Billancourt népét. KI A LÁZADÓ EMBER? Albert Camus az ötvenes évek elején egy magánlevélben, amelyet a gyermekei őriztek meg, így ír: „Olykor gyűlölöm korunkat. Nem vagyok idealista. És nem is a valóságot gyűlölöm, bármennyire aljas és kegyetlen. A hazugságot gyűlölöm, amiben fetreng. Oroszország ma őrtornyokkal körülvett rabszolgák földje... Hogy a koncentrációs táboroknak, ezt a világát a szabadság eszközeként csodáljuk, az eljövendő boldogság iskolájának tartsuk, hát ez ellen harcolni fogok utolsó leheletemig... A világon egyetlen dolgot becsülök: az igazságot, a pőre igazságot, vagy legalábbis az igazságra való törekvést. Nem reményre van szükségünk, egyedül az igazságra van szükségünk. ” 1950-ben megjelent a francia baloldalt végletesen megosztó esszé, A lázadó ember. „Ki a lázadó ember? Olyan ember, aki nemet mond. De jóllehet elutasít valamit, nem tagad: olyan ember, aki igent mond első mozdulatával. A szolga, akire parancsok, záporoznak, egy életen át, hirtelen úgy véli, elfogadhatatlan az új parancs. Mit tartalmaz ez a »nem«? Azt jelenti például, hogy «túlontúl hosszú ideje tart ez már", »eddig igen, de mostantól fogva nem«, »túl messzire ment", és azt is, hogy •van egy határ, amelyet senki nem léphet át«. A nem tehát egy határ meglétét állítja. ... A lázadás ilyeténképpen egy tűrhetetlennek ítélt előrenyomulás kategorikus visszautasítására támaszkodik, a lázadónál pedig annak zavaros bizonyosságára, hogy ügye jogos, pontosabban arra az érzésre, hogy foga van hozzá...«. A lázadó a lázadás mozdulatával lényének azt a felét, amelynek tiszteletben tartását követeli, minden fölé helyezi, még az életénél is
