Irodalmi Szemle, 2001
2001/1-2 - L. GÁLY OLGA JUBILEUMÁRA - Zalabai Zsigmond: „Történelmi lecke fiúknak” (tárca)
Zalabai Zsigmond „Történelmi lecke fiúknak” (Nemzetiség és irodalom — ahogy azt Márai látta) Németh Zoltánnak „Az írott magyar szó húsz esztendőn át »kisebbségi irodalom—nak számított a Felvidéken. Ez a húsz esztendő a magyar irodalom egyik hőskora volt, hasonlatos a negyvennyolcas időket követő irodalmi korszakokhoz”— írja Márai Sándor egy eltemetett cikkében. Nem eltúlozni, hanem helyesbíteni szeretném az arányokat, mikor ezt írom. A negyvennyolcas magyar irodalmi nemzedék örökségét természetesen nem lehet a jelenkor jelenségeivel párhuzamba állítani. Arany és Vörösmarty, Petőfi és Kemény egyszer vannak csak egy nemzet életében; Jókai minden ezredévben egy, ha születik; Nyugatra kell menni, Dickensig, s Délre, Homéroszig, hogy párját találjuk. Aranykor volt ez A mi időnk vaskor volt: de a vas is tud harcolni, alkotni és megóvni. Megállapíthatjuk, hogy az írók voltak az elsők, akik a magyarság megcsonkítását életveszélyes szerencsétlenségnek érezték, s azonnal menteni kezdték a nemzet egyetlen, sértetlen örökségét, a nyelvet. A Felvidéken, tudatosan és ösztönösen, megérezték az írók, hogy nemcsak feladatuk van, hanem szerepük is: meg kell menteni a megcsonkított magyarság számára a csonkítatlan magyar nyelvet. Mikor Jeruzsálem leégett, a Templom doktorai egy közeli helyiségbe menekültek, s a lángok közül csak az írás tekercseit mentették ki. Tudták, hogy az írás maga a Város, a Nemzet. így menekültek a kisebbségi magyar írók a veszély idejében a magyar nyelv bástyái mögé. Itt üldözhették őket, de a titkot, a nyelv és a nemzet titkát, azt a szent és rejtélyes varázsszót, mely a nemzetnek nevezett összeesküvés titkos jelszava, nem vehette el tőlük senki. Az írók között nem akadt áruló; s ha néha megtántorodott valamelyik, hamarosan kiderült, hogy nem volt igazi író. Nem hiszek abban, hogy igazi író valaha is hűtlen lehet nemzetéhez, anyanyelvéhez, a nemzet mélyebb, igazibb tartalmához Az írók nem arravalók, hogy bólogassanak a fennálló hatalmi rendhez, nem is arra, hogy mindenáron helyeseljék az uralkodó világnézetet, nem szolgálhatnak büntetlenül osztályt, pártot Az író az emberiséget szolgálja, s az emberiségen belül nemzetét. Az író elkalandozhat világnézeti kísérletek szövevényébe, az író hozsannával üdvözölhet új társadalmi eszméket, tévesen vagy helyesen vallhatja, hogy a fennálló termelési rend tökéletlen és a nemzet egyetemére ártalmas, az író lehet politikai fogoly, mert indulata és meggyőződése szélsőséges arcvonalakra ragadták Csak egy nem lehet az író, ha igazán az hűtlen nemzetéhez hűtlen az anyanyelvéhez, hűtlen az emberi szolidaritáshoz A Felvidék magyar írói a gőgös és erőszakos hatalomváltás pillanatában megérezték kötelességüket, s nem tántorodtak meg e húsz esztendőben
