Irodalmi Szemle, 2001

2001/1-2 - L. GÁLY OLGA JUBILEUMÁRA - Dénes György: Simkó Tibor, a „nyolcak” egyike (portré)

Simkó Tibor, a „nyolcak” egyike

késhegyig menő vitát folytatott a szerző. Ahogy a kettős meglátásban és értelmezésben hónapokig csiszolódtak és alakultak ezek a versek. De megérte, mert ebben a kategóriában egyedülálló sikert aratott a könyv.

Néhány elbeszélés, irodalmi portré, versfordítás és riport jelzi még Simkó Tibor irodalmi munkásságát. Mennyiségnek nem sok, ami 1955-től tolla alól kikerült, ám verseinek, gyermekverseinek nagy hányada bizonyára túléli az irodalmi divatokat.

Emlékezetem nem fényképezte le, mikor találkoztam először Tiborral. De az ötvenes-hatvanas években, amikor még hasonszőrűek szívesen barátkoztunk egymással és összejárogattunk, ő is többször megfordult nálunk. Akkoriban gyakran meghívtuk magunkhoz a fővárosban tanuló, hányódó fiatal költőket, írókat, diákokat, hogy ne érezzék annyira az árvaságot, fogyasszanak néha egy kis házi kosztot, ne csak menzait. Talán vele is ekkor keveredtem meghitt barátságba. Közel éreztem őt magamhoz, de a család is kedvelte a mindig derűs, sőt nagyokat hahotázó fiatalembert. Ha nevetett, egészen megszépült. Ilyenkor megcsodáltam hibátlanul ragyogó fogsorát, amely bizonyára nem szorult fogorvosra. Gyakran találkoztunk a városban vagy a rádióban, és sokat vitatkoztunk életről, költészetről, a művészetek csodájáról. Sokszor élesre fordult a vita, ő azonban mindig megvédte az elképzeléseit, nem adta föl elveit, önérzetes volt és makacs. Gyakran kértem, sőt korholtam, keressen képességeinek való elfoglaltságot, s ne engedje, hogy bizonytalanul hányódjon a világban, gondoljon a jövőjére, öregségére. Ő azonban nem engedett a negyvennyolcból, nem akarta magát sehol végérvényesen elkötelezni. Védte viszonylagos, zilált szabadságát, egyéniségét. Alapjában véve mindig optimista volt, kedvelte a derűt, a kötelékek nélküli életet. Nem tudom, mára mi maradt mindebből. Pedig csavargásai ismeretében azt gondolhattuk volna, nincs oka a derűs világszemléletre. Bevallása szerint húsz helyen is dolgozott: bölcsészetet hallgatott a Komensky Egyetemen, segédszerkesztőnek szegődött a Pionírok Lapjához, majd Szepsiben tanítóskodott. Tagja volt a Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttesnek, a Népesnek. Dolgozott bányában, téglagyárban, építkezéseken, autógyárban, bútorraktárban. Dolgozója volt a Csemadok Központi Bizottságának, tanított a nagymegyeri mezőgazdasági iskolában, két éven át a Hétnél riporterkedett, egy ideig kulisszákat cipelt a Szlovák Nemzeti Színházban, majd titkárrá avanzsált a Komensky Egyetem Magyar Tanszékén.

Olykor kezembe akad Pólusok című könyve s ajánlását elmélázva olvasom. Huszonegy éve írta bele a sorokat: „Dénes Gyurkának, atyai jó barátomnak, aki vendégül látott akkor, mikor még senki nem ismert, aki fölhívta a figyelmemet Dsida Jenőre és sok minden másra, hálás szeretettel Simkó Tibor. Pozsony, 1967. május 6.”

Régen, nagyon régen nem láttam már Tibort, pedig ugyanazon városban lakunk. Húsvétkor és karácsonykor azonban befut tőle a szokásos üdvözlet. Valaki újságolta, hogy szép, fehér szakállt növesztett, s hasonlít a Biblia-béli prófétákhoz. Kár, hogy korunk embereinek lassan nem lesz szükségük sem költőkre, sem prófétákra.

1988