Irodalmi Szemle, 2001
2001/10 - Aich Péter: Apácaszonáta (novella)
Aich Péter akasztotta), valójában azonban azért, bár ezt nem így fogalmazta meg magában, nehogy bárkihez bárhogy hozzáérjen. Ezen okból egyúttal azt fájlalta a legjobban, hogy nem elég hosszú a keze. Persze kézzel sem nyúlt a páciensekhez, mert mindig gumikesztyűt vett föl, természetesen szintén a higiéna miatt, mert önmagának sem merte volna bevallani, hogy tulajdonképpen utálkozik a különböző szájaktól. Tudata mélyén még mindig eleven volt a meggyőződés, hogy a test érintése, különösen ha idegen testről van szó, tisztátalan dolog, illetlen, vagyis hát utálatos. Háromnegyedkor minden páciensét elküldte, még akkor is, ha már egyetlen fog tisztogatása maradt csak hátra, mert akkor foglalatoskodott a különböző írásbeliségekkel, amelyeket — mivel egy kaptafára voltak és rém egyszerűek — kimondottan megszeretett. Be kellet írnia, ki (név, születési szám, személyazonossági, biztosító, foglalkozás, cím, telefon, öreganyja kínja) és mi (bal alsó egyes, bal alsó kettes stb.), lehetőleg olvashatóan és áttekinthetően. Klotild főnővér kreativitása abban nyilvánult meg, hogy irataiban teljes zűrzavar volt, ennélfogva jóval tovább tartott az egész kitöltése. O ezt bonyolult és fontos nyilvántartásnak nevezte, sőt másokkal is elhitette. Nem tudni, vajon emiatt, de idővel igen fontos személyiséggé avanzsált, már amint ezt önmagával elhitette. Mindenki nővérkének szólította, de amikor valaki tévedésből főnővérnek titulálta, alig észrevehető büszke dölyffel nyugtázta ezt. Idővel valóban sikerült beletanulnia a mesterségébe, s önelégültségében arra gondolt, előző életében föltehetően kőfejtő lehetett vagy mosogatólány, esetleg hangya, mert lelkének génjei szerinte épp ezeket a képességeket mentették át mostani énjébe. Ennek megfelelően klienseivel igen jóságosán bánt, titkolt nemi ösztöneit anyáskodással pótolta. Mindegyiket fölkérte, hozza el fogkeféjét, hogy bemutassa, miképpen mossa a fogát, mivel ez az alapja a fogkőképződés elleni küzdelemnek, illetve a megelőzésnek. A kezelést azzal kezdte, hogy képeket mutogatott, amelyeken a fogkőképződés és ínysorvadás fokozatai voltak láthatók. Mindjárt az első képből mindenki megtudhatta, hogy fogak nemcsak a szájban, hanem képen is előfordulnak, és hogy azokat — miként a szájban is — az íny rögzíti. Mindnyájan Isten teremtményei vagyunk, és az Úr abban a kegyelemben részesített, hogy fogat is ajándékozott nekünk, ezért ennek megfelelően kell már saját érdekünkben is vigyáznunk rájuk, mert ha óvatlanul járunk el Isten kegyelmével, a büntetés nem marad el ínysorvadás és végső soron fogvesztés formájában. Azt is részletesen elmagyarázta, hogyan kell fogat mosni. Ebben ugyanis rengeteg az előítélet és igen hiányosak az ebbéli ismeretek. A fogkefét a nyelénél fogjuk meg, tudatta a páciensekkel, a kefe szőrét az ínyre helyezzük és a fog csúcsa felé erőteljes söprő mozdulatot hajtunk végre, de csak így, sohasem fordítva, mert akkor az eltávolítandó üledéket visszasöpörnénk oda, ahonnan tulajdonképpen el akartuk távolítani. A tanulságos előadás módszertanát gyermekén alakította ki, akinek egyéves korától igyekezett a megfelelő fogmosás technológiáját beidegzett szokásává alakítani, ugyanis meg volt győződve, hogy csak nagyon világos beszéddel, azaz szabályos artikulációval érthető meg fontos mondanivalójának lényege. Fogmentő tevékenységét egy vallásos feminista klubban is folytatta, az
