Irodalmi Szemle, 2001
2001/10 - Aich Péter: Apácaszonáta (novella)
Aich Péter forgó szeme ellenére átlátta igyekezetének meddőségét, a vára alatti kolostorba küldte novíciának azzal a kikötéssel, hogy ezután Orsolya járjon hozzá a szükséges élelmezési utánpótlásért, különben a kolostornak zálogba adott falut azonnal visszaveszi. A rendfőnöknő már megszokta, hogy ne sokat kérdezősködjön, különben is értett a szóból. Térdre borult hát a Mária Magdolnát ábrázoló oltárkép előtt, égnek emelte szemét, és fohászkodva Isten kegyelmébe ajánlotta az új novíciát. Orsolya lelkesen és áldozatkészen nézett új élete elébe. Vezekelni akart és tudat alatt mintha érezte volna, hogy nem lesz ez mindig fenékig tejföl, de eltökélte, hogy lehetőleg örömmel fogja kiállni az esetleges kínokat is. Fölvette a Choldehilde nevet, mert az annyit jelent, hogy a dicsőségért harcoló nő, márpedig a dicsőséget az ő szemében csak Isten dicsőségét jelentette, s mi lehet méltóbb mint Isten dicsőségét öregbíteni. De azért nem így hívták, hanem röviden Klotildnak szólították. Áhítatos alázattal végezte a ráháruló munkát, hiszen atyja perverz bűneiért vezekelt és Isten dicsőségét hirdette ezáltal. Az apácák viháncolásaiban sohasem vett részt, ehelyett csupasz térdén a kavicsos ösvényen a templomba csúszott, hogy önsanyargatással is nyomatékot adjon a bűnhődésnek az idegen bűnökért. Hetente egyszer befogta az öszvért a targoncába és elment a faluba a szükséges utánpótlásért, útba ejtve egyúttal pártfogójának várát is, hogy a kolostor háláját kifejezésre juttassa. Zórád lovag elvárta tőle, hogy beszámoljon neki a zárda életéről. A novícia istenfélő érdeklődésnek tartotta ezt, bár Zórád lovag néha furcsa kérdéseket tett föl, amelyekre helyenként csak pirulva és némi borzadállyal tudott válaszolni. Zórád lovag egyébként igen életvidám ember volt, ami részben mérsékelte Klotild aggályait és borzalmait, annál inkább, hogy igen nyájas volt hozzá. Ám ettől függetlenül Klotild a' nyakon aluli dolgokat tisztátalannak vélte. Szükségét is csak szemlehunyva és zsolozmázva végezte, nehogy holmi csúnya dolog jusson az eszébe, ahogy ezt még annak idején a vén szerzetestől tanulta, bár a kedves nevelő szerzetes azt már elfelejtette megemlíteni, miféle csúnya dolgok juthatnának az eszébe. Klotild szemében tehát minden nyakon aluli dolog fajtalankodást jelentett, ami nála ivászattal kapcsolódott össze, okádással, atyja letolt gatyájával, anyja szétvetett lábával és nyögésével, és szent meggyőződése volt, hogy minden gyerek úgy születik mint Jézus, azaz szeplőtelenül, mert akkoriban a szexuális nevelésre is csak a Bibliát használták. Most, hogy elkerült a szülői háztól, az ilyetén veszedelmet nem tartotta ugyan aktuálisnak, de azért a testéhez most sem nyúlt, a tisztálkodást is főleg ezért utálta. Emlékezett még, a nagy dáridőkon hogyan, nyúlkáltak a vigadó vendégek válogatás nélkül a nők testéhez zsíros, koszos kézzel, s hogy ez miféle árulkodó nyomot hagyott a ruhán. Igaz. megtörtént, hogy néhány vidám lelkületű nő azon veszett össze, melyiknek van több zsíros foltja a ruháján kívülről és bévülről egyaránt, amit Klotild, akkor még Orsolya, rendkívül visszataszítónak tartott. Amikor neki is szőrpamacs nőtt a köldöke alatt, halálra rémült, mert azt gondolta, most neki is vedelnie kell majd a bort mint a nagyoknak. Hát még amikor az első havi vérzése megjött! Meg volt győződve, hogy ütött az utolsó órája, ez biztosan a sátán műve, aki valami hasonlót művelt vele, mint atyja az anyjával még annak
