Irodalmi Szemle, 2001
2001/9 - FÓRUM - L. Erdélyi Margit: Auditív jegyek a tolmács kommunikációjában (tanulmány)
L. Erdélyi Margit ra ilyen irányúak voltak. A világ természetes nyelveinek — mint a magyar is — mind a szóbeli, mind az írásbeli változata él. Egy nyelv szókincsének nem kevés (írandó és ejtendő) grammatikai összetevője mellett olykor elhanyagoljuk azokat a tényezőket, amelyek ugyan sokaknak mellékesnek tűnnek, viszont nagyban intenzíven befolyásolják a kommunikáció minőségét. A főleg beszélt nyelvre alapozó foglalkozásokban pedig különösképpen hangsúlyt kapnak a kiejtésre vonatkozó jelenségek. Amikor a tolmács magyar nyelvre fordít, koncentráltan kell figyelnie a kommunikáció auditív jelenségeire is, tudatosítania kell a következőket: — Az érthető, tiszta beszédet a jó hangtulajdonságok biztosítják (mint hangszín, hangmagasság, beszédtempó); — A beszédet, a hangkiadás sajátos fajtái tartalmilag és formailag egyaránt módosíthatják (mint a köhögés, a légzés, a torokköszörülés, a nevetés stb.); — A beszélő gyakran alkalmaz(hat) sajátos hangeffektusokat (mint a hezitálás, hümmögés, nyögés, sóhaj...). A felsorolt fenomének megjelenhetnek a beszéd folyamatába beépülve, kísérőjelenségként, illetve bizonyos kommunikációs helyzetben akár önálló „mondatként” is. Mindenkor megválasztandó, hogy az előadás mely akusztikai elemeit teszi át a tolmács az adott nyelvre. A hangzás tehát a beszélt szöveg megértését, sőt elfogadását is intenzíven befolyásolja. Jól hallhatósága mellett fontos jellemzője az árnyaltság, kellemesség és rugalmasság. Előadó és tolmács sikere állhat vagy bukhat azon, hogy mennyire tisztán hallható a közlésük. Eleve bizonyos fokú elutasítást vált ki a hallgatóságból, ha hangfoszlányokból kénytelen összerakosgatni a mondanivalót. A hibát gyakran az ún. technikai vétségek is kiválthatják — pl. a terem nagysága, akusztikája, a mikrofon működése, van-e a tolmács előtt is mikforon, nemcsak az előadó előtt stb. Mindnyájan megtapasztaltuk, hogy némely hangok könnyebben, mások nehezebben felismerhetőek, befogadhatóak. Ennek okán többek között a beszédpedagógia7 sem hanyagolja el a beszédhangjaink hangzósságának feltérképezését. Vonatkozó összefüggéseit vizsgálva megismerhetjük, milyen tényezők befolyásolják leginkább a hang- zósságot: 1. A zöngésség. A zöngés hangok hangzósabbak mint a zöngétlenek. 2 A szájüregben képzett akadály minősége. Minél kisebb az akadály, annál hangzósabb a hang. Ennek függvényében a magánhangzók hangzósabbak mint a mássalhangzók, az elől képzettek hangzósabbak a hátul képzetteknél, a rövidek a hosszúaknái, és bizonyos mérések szerint az ajakrésesek hangzósabbak az ajakkerekítéseseknél. A leghangzósabbak tehát a magánhangzók, a legkevésbé hangzósak a zöngétlen zárhangok (p, t, k, ty), a h hangzóssága pedig minimális. így tehát pl. „Marika” szavunk fonémáinak hangzóssági hiererchiája a következő: 1) a 2) i 3) r 4) m 5) k
