Irodalmi Szemle, 2001
2001/9 - FÓRUM - L. Erdélyi Margit: Auditív jegyek a tolmács kommunikációjában (tanulmány)
Auditív jegyek a tolmács kommunikációjában A beszélő számára ezekből az következik, hogy minél kevésbé hangzós egy adott hang, annál gondosabb kiejtést igényel az érthetőség végett. (Természetesen a magyar kiejtés szabályait figyelembe véve és az adott akusztikai körülményekhez alkalmazkodva ejtendő.) 3. Az időtartam. A magyar nyelvben a hangok időtartamának értelem-meg- különböztető szerepe van, olykor dialektológiai, máskor nyelvhelyességi kérdésként bukkan elő. Az időtartamból adódó elkülönböződéseket befolyásolhatják általános és egyéni tényezők: a közlés célja, körülményei, a közlő pillanatnyi lelkiállapota, vérmérséklete (szangvinikus, flegmatikus), képességei, felkészültsége stb. Nézzünk néhány példát: — kor - kór, örök - őrök, szeretet - szerettet stb.; — szívélyes (helyesen szívélyes), ovoda (helyesen óvoda), színpad, színész (helyesen színpad, színész), válalat (helyesen vállalat), tanittó (helyesen tanító), ellem (helyesen elem) stb. A beszéd a befogadó számára jobbára auditív élmény, nem mindegy tehát az, hogy összetevőinek szintje mennyire kultivált. Ez a szint összefüggésben van a beszéd minőségi és mennyiségi faktoraival egyaránt. Ezeken túl a beszédszervek és izomcsoportok működtetésekor érdemes figyelembe venni még a mentálhigiéniai elvárásokat is. Ti. nemcsak a hangok minősége végett kell kerülnünk a feszes, merev áll- és ajakmozgásokat, hanem azért is, mert görcsös állapotban tartják mind a beszédszerveket, mind az egész embert. A jelenség leggyakoribb okozója a lámpaláz, ill. a stressz (minden nyilvánosság előtt megszólaló lámpalázas kisebb-nagyobb mértékben), amelynek leküzdését szintén tanulni kell, mint a vele szorosan összefüggő légzéstechnikát is. Ha megtanuljuk elválasztani egymástól a válli, mellkasi és hasi légzést (másképp is nevezik ezeket), ha gyakorlás által nagyobb tüdőkapacitásra teszünk szert, és tudatosítjuk, hogy „hosszú távú” beszédre készülünk, hiszen ezt diktálja a professziónk, akkor sok kellemetlenséget, akadályoztatást, betegséget kerülhetünk el (pl. a trémát, a korai elfáradást, a rekedtséget, a hangszalagok elváltozásait). A légzéstechnika gyakorlása, jobbára elhanyagolt területe „a beszélők” felkészítésének, holott fundamentális dolog, mert (helyes) beszédlégzés nélkül, nem lehet (helyesen) beszélni. (A beszédlégzés fogalma határozottan elválasztandó az élettani légzéstől.) A levegővételnek szerepe van már a hangindítás funkcionáltatásában is, hiszen a kemény (agresszív) hangindításkor a fölöslegesen elzárt és túlzottan „várakoztatott” levegő miatt ártunk a hangszalagoknak, a hangzás esztétikájának, mivel nehézkes és szaggatott lesz a beszédünk. A hehezetes hangindításkor pedig gondatlan gazdái vagyunk a tüdőnk által tárolt levegőnek, mert azt funkciótlanul „eresztgetjük ki a levegőbe”. A kombinált (rekesz- v. hasi légzés) segít hozzá, hogy a lágy (hangszalagnak és fülnek egyaránt megnyugtató) hangindítással létrehozzuk az értelmi egységekre építő kötéses beszédet, amely fiziológiai és esztétikai szempontból egyaránt elfogadható. A megfelelő beszédlégzés és artikuláció biztosítja, hogy „jól visz a hangunk” (azaz nem túl hangos, de jól érthető). A magyar — mint tudjuk — nyitott szájjal beszél, nem tűri a renyhe áll- és ajakmozgásokat, a hangok indokolatlan kihagyását, a szóvégek elhagyását vagy „összemosott” ejtéseit. A megfelelő artikuláció tehát a
