Irodalmi Szemle, 2001
2001/9 - Öllős Edit: Napló
Napló Tizenhat napja betöltöttem... Csak nem mondom ki, hányadik évemet?! Ezt a kort már nem lehet kimondani. Vagy még nem? A kicsapongásokhoz már sok, az úgynevezett érett gondolkodáshoz még kevés. De nekem tetszik. Most úgy összhangban vagyok magammal, bár most is messze túllépek a koromon. Ezért kacsingatok erre a férfira — mondjam azt, hogy fűzöm őt? —, aki az apám lehetne... De ez más téma. (Kimeríthetetlen.) Reggel tudtam, hogy örülni fogok. Nem vagyok babonás (az én babonáim különbejáratúak), de abban hiszek, hogy ha viszket a bal szemem, örülni fogok. De nem dörzsölöm meg, hogy ne űzzem el az örömöt. Szóval reggel viszketett a bal szemem, és máris örültem. Annak, hogy örülni fogok. Aztán vártam. Szólt a rádió, de meghallottam minden csengetést a lépcsőházban. Mindig gyorsabban vert akkor a szívem. Filozófiát tanultam, Camus-t olvastam meg a héten történteket hallgattam. Közben azon töprengtem, este a regényemen dolgozzak-e, egy lírai prózát írjak-e a szabadságról és a szerelemről (azok viszonyáról) vagy „versbe sírjam bánatomat”. (A harmadik alternatívát máris töröltem. Hiszen most nincs bánatom!) Istennel is csevegtem. Mindig megkérdeztem tőle, megengedhetem- e magamnak most ezt a cigarettát vagy gondoljak a sötétkék körömlakkra, amivel — jó pár nap késéssel — meg akarom magam ajándékozni születésnapomra?! Mindig megjegyeztem neki azt is, a pénznél nagyobb baromságot nem találhatott volna ki erre a világra. (Ha már szemtelennek teremtett, lássa is, hogy gyakorlom!) Ha azt súgta, cigaretta helyett mossak ki egy zoknit, akkor kimostam egy zoknit, ha azt súgta, kávé helyett gyümölcsteát főzzek, akkor gyümölcsteát főztem (és máris megfeledkeztem a cigarettáról). Lássa, milyen szófogadó teremtés lett belőlem! Tényleg: elégedett lehet velem Isten? Ebéd utáni álmom álommentes volt. És feltöltött energiával. Mégis átpihentem a délutánt. A Bibliával, Camus-vel, teával és gyümölccsel. Mikor más nyugovóra tért, én munkához láttam. És máris örültem! Örültem, hogy tudok írni. Hogy lesz mit újraolvasni, lesz mit átdolgozni. Lesz mit publikálni... A sok elfogyasztott kávé és elszívott cigaretta sem mozgatta meg a lelkiismeretemet. (Megfeledkeztem a sötétkék körömlakkról...) Isten sem szólt rám. Éjfél után vettem észre, hogy baj van! Nincs több kávé, nincs több cigaretta. És legyengült az agyam. Pedig most már publikálni kell — ha tetszik, ha nem! Mert sötétkék körömlakk is lesz, meg multivitamin is kell! Viszont ha erőre kapok, rá is gyújtanék. Csupa ördögi kör. Igaz, energiát alvással is gyűjthetnék, de azt megtettem tizenkét órája. Most nem tehetem, mert Isten rám parancsolt, hogy írjak. És ugye, én már szófogadó vagyok... Aztán egészséges kompromisszumot kötöttem magammal: most elmegyek a nonstop üzletbe egy doboz cigarettáért, a sétával erőt gyűjtök, aztán — mivel szomjas leszek — gyümölcsteát iszom, és akkor már meg tudom írni a mai (illetve már tegnapi) nap történetét. De úgy — szólítottam fel magamat —, hogy az publikálható legyen! (A körömlakk nem fontos, az ráér.) Mire visszaértem, már hajnalodott. Madárcsiviteléssel. Vettem egy hideg
