Irodalmi Szemle, 2001

2001/9 - Öllős Edit: Napló

Öllős Edit

Napló

Mozog a szív?

Belelapoztam „mindenes” füzetembe. Március huszonnyolcadikán írtam egy jót, úgy jót, hogy alig kellett rajta csiszolni és megjelent. Most július 30-a van. írtam azóta is „millió” jót, de azokat sokat kellett csiszolni. Most is, fák alatt, Bach mellett, ezen az érzéki kora estén is írnék, ha... Hiányzik mellőlem a párom. (Tényleg! Nélküle nem is érzéki ez a kora« este!) Bár, tartok tőle, ha itt lenne, spontán szónoki képességeimet gyakorolnám, papírra nem sok kerülne, főleg, ha azt is hozzászámítom, hogy nem egy az anyanyelvűnk. (Két nyelven szimultán gondolkodni nem érdekes. Nem azt mondom, hogy lehetetlen, én igenis, tudok!) Meg meg is rémülök, hogy hát ennyi ismeretség után keveset tudok róla, mégis úgy érzem, mindent. Nincsenek előttem titkai, ahogy nekem se előtte, és ha olyat árul el, amin száz emberből kilencvenkilenc (vagy mind a száz) felháborodna, én azt szemrebbenés nélkül, mosolyogva végighallgatom vagy csak legyintek egyet. Aztán — többnyire — a kisujjamat nyújtom neki. Mert ő megérdemli! Mert annyira eredeti, annyira MÁS, úgy tud bánni az intelligenciájával! Összhangban van magával. És tisztában van velem. A kezdetektől. Bókjaival nem hízelegni akar, azok a szívéből jönnek. Tudom.

És nem akar nevelni, bár a korkülönbség megengedné, szinte elvárná. (Hát még ha azt mondja, hogy tizennyolcnak nézek ki...!) Csak véleménye van. Mindig, mindenről, mindenkiről. Odafigyel a világra. Mindenhol van szeme is, füle is. És nagyon jól tudja, hogy én ugyanígy vagyok ezzel. És ugyanúgy nem szereti magát eléggé, ahogy én.

Egy szóval: elismer.

Pár napig rettegtem, hogy hát én ezt a férfitüneményt szeretem! De most már tűröm ezt az érzést Tudom, hogy Isten küldte őt nekem, épp azért, hogy szeressem!

* * *

Másnap.

Koradélután. Ismét a fák alatt. Hőség. A partnerem mellettem. És mégsem érzéki ez a kora délután! A papírt és a tollat részesítem előnyben. (Megint.) Megleptem magamat. Itt van mellettem, mégsem szónokolok.

Csak úgy spontán csevegünk. Megegyezünk például, hogy közöttünk nincs egy hullámhossz, közös bolygó van. És ez nem a Föld.

Aztán hallgatunk. Én dolgozom, ő — látszólag tétlenül — működteti agysejtjeit Aztán remegni kezd Higgyem azt, hogy a szerelemtől? Bekapatok vele