Irodalmi Szemle, 2001
2001/9 - Tóth Judit versei (Útra hívás, A lányarcok, Fiatal nyár)
Tóth Judit versei Ami csak ábránd vagy esély volt, élőn történik meg vele. A tiszta érverés Ígérete valóra vált: a tengertorkolat, a forró port verő lovak trappolnak, és a szikla peremén a széllökés hajába markol. S az eddig oly titokzatos aranyból kiválnak a világos arcok. És csapzott fürtök fellegében, találkozásban, elveszésben sodródva aláhullanak, akár egy rejtett vízesésben. Méltóságot hoz minden pillanat vágy s kétely színt váltó terében. Fiatal nyár Aztán jönnek a könnyű hárfalányok, kik füsttelen világosságú lángot izzítanak, s még be nem járt világot úsztatnak ott, átlátszó vizű, gyöngéd öblöket és kavicsos szélű szigetet. Kis tenyerükkel mintha lesöpörnék könnyeiket, vagy hajnalok havát tüntetik el. Szeles, sokszínű ifjúság, új tájaidon most cikáznak át, kettészelve nyílt tengert, zárt köríveket, a keresztes zászlóalj hamva ott lebeg, és ég felé suhannak a kövek. A jövőben sorakozó évtizedek törzsébe e más-más világosságú képek, jég tiszta víz, vasszürke kő, mind beleégett. Mi fénnyel fonta körül őket nemrég, lesz egyszer hűvös, pára födte emlék.
