Irodalmi Szemle, 2001
2001/9 - Duba Gyula: Halódó parasztvilág (regényrészlet)
Duba Gyula Halódó parasztvilág (Részlet a készülő regényből) A pozsonyi gyors befutott Kassa felől. Ismét láttam a varázsos képet, mely bennem él. Apró pontként tűnik fel a távolban, a gyors mozdulatlannak látszik, bár egyre növekszik. Egyenesek a sínek, és a gyors úgy közeledik, hogy nem mozdul el, csak megnő, míg mozdonya, úgy tűnik, egyenesen rám ront. A kocsisort csak akkor látom meg, amikor már a postakocsi is elhalad előttem. A gyors tíz-egynéhány óra alatt végigrohan az egykori köztársaságon. Pozsonyon túl azonban, az új határon személyi ellenőrzést és vámvizsgálatot tartanak. Számomra ez is hihetetlennek tűnik fel, azelőtt sosem volt, úgy érzem, abszurd és értelmetlen. Akárcsak a füzesnyéki földek dolga, s ami körülöttük történik... Ezen azonban majd a vonaton gondolkodom, összegezem benyomásaimat és élményeimet. Üres fülkét keresek, azért váltottam első osztályú jegyet, hogy egyedül lehessek. Képzeletemben újraélem az elmúlt napot és kinyomozom, mint a nagy magyar író mondaná, kinyomozom az összefüggéseket és megállapítom az igazságot, amennyiben lehetséges. Próbálom megérteni a parasztvilág halódásának természeti és emberi törvényeit. Addig azonban még van időm. A halódás folyamata különben sem azonos a halállal! A tények még nem befejezettek, bár remény már nincsen. A haldokló állapota menthetetlen, idő kérdése, hogy kiszenvedjen... Korábban Tamásra vártam. A földek dolgával kapcsolatosan szerettem volna gyakorlatiasan gondolkodni, lehetőleg valós tények és megfogható dolgok mérlegelésébe merülni, de nemigen sikerült. A képzeletem, ez a kiszámíthatatlan és tettre kész boszorkánykonyha, melyet nagyvonalúan tudatnak (is) nevezünk, akár egy elszabadult bolondos malom, minduntalan más anyagokat őrölt, mint az ésszerűség termékei. Hiába gondoltam a földek dolgára, amelyet el kell igazítanunk, okos rend és célszerű munka helyett látomások kísértettek, ragadozó madarak és keselyűk víziói, ahogy zsákmányra lesve és időnként hulló kőként alázuhanva, zsákmányukra csapva röpködnek a füzesnyéki határ felett. Izzadva zakatoló képzeletem látomásokat varázsolt az L-i toronyházak közé. Az országosan meghonosodott óriási hasábok és téglatestek, az ismert panelmonstrumok árnyékában nyomát sem láttam az egykori családi házaknak és drótkerítéssel vagy deszkapalánkkal körülvett kerteknek, és a Perec-patak oly egyenes és szabályos árokban folydogált Vámosladány és Füzesnyék felé, mintha centiméternyi pontossággal, éles késsel faragták volna a medrét. Tamás ezt nem így éli meg. Olyan természetes és valóságos ebben a környezetben, mintha LEGO-elemekből rakták volna össze, precíz emberi
