Irodalmi Szemle, 2001

2001/7-8 - MÉRLEG - Juhász Dósa János: Generációs futamok Kisvárdán

MÉRLEG éve végzett pozsonyi főiskolások hoztak létre, s amely két előadásával is kivívta a szakma elismerését. Shakespeare Szentivánéji álomja Juraj Sulik rendezésében, illetve Görgey Gábor Komámasszony, hol a stukker című darabja Peter Mankovecky rendezésében több külföldi fesztivált is megjárt már. Az előbbiben Gubík Ági, Nádasdi Péter és Jakab Róbert, az utóbbiban Jakab Róbert játszik főszerepet, s mindkét előadás dramaturgja az Amadeusból megismert Peter Pavlac. Kisvárdán legígéretesebb fejlődést a vajdasági társulatoknál tapasz­talhattunk, Erdélyre inkább az unalom a jellemző (kivételek természetesen itt is akadnak), míg Kárpátalján a helyzet lassan egy évtizede változatlan. Kisvárdai sétánkat kezdjük is velük. Kárpátalján 1991-ig nem létezett profi magyar társulat, csak a Beregszászi Népszínház, amelyet még az ötvenes években alapított Schóber Ottó. A társulat főleg népszínműveket és könnyedebb műfajú darabokat játszott, Zilahy Süt a nap című művét a Komáromi Jókai Napok közönsége is láthatta. A társulat a nyilvános szerepléstől Nagy Zoltán Mihály A sátán fattya című verses regényének dramatikus változatával búcsúzott, amely először ejtett nyilváno­san szót a gulágok pokláról. Ekkor alakult egy főiskolás osztály Kijevben 15 fővel, Vidnyánszky Attila vezetésével, s hivatalosan is bejelentették az Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház megalakulását, beregszászi székhellyel. Az akkor kapott épület azóta is alkalmatlan színjátszásra. A társulat a várakozással ellentétben nem töltődött fel idősebb amatőr színészekkel, a rendező diktatórikus módszerei miatt viszont a csapat öt főre olvadt. Az elmúlt tíz év valamennyi előadását (egy kivételével) Vidnyánszky Attila rendezte, s ezek az előadások, amelyeknek a többségét a mai napig játssza a társulat, illetve felújítja egy-egy fesztivál alkalmával, talán három kivételével (Sólyompecse­nye, A boldog herceg, Csehov-egyfelvonásosok) a legszűkebb szakmának szólnak. A társulat, amely időközben újabb tizenöt fővel feltöltődött, kizárólag a szakmának, illetve fesztiváloknak játszik. Az egyre fogyatkozó kárpátaljai magyarság alig vagy egyáltalán nem láthatott színházi előadást az elmúlt tíz év folyamán. De nem ez az egyedüli gondom a társulattal. Az a tény, hogy a társulat egyetlen rendezője, a kijevi, illetve orosz színházi hagyományokon nevelkedett Vidnyánszky elzárja a továbblépés útját a színészek fejlődése elől, így még az együttes sztárjai (Trill Zsolt, Szűcs Nelli, Varga József) is elviselhetetlenül modorosak lettek. Ez például igencsak meglátszott Vid­nyánszky kassai Kár, hogy ká című rendezésén is, amelyben a kárpátaljai színészek mélyen kassai kollégáik teljesítménye alatt maradtak. Vidnyánszky- nak is azok az előadásai a sikerültebbek, amelyeket nem a saját társulatával készített (Kár, hogy ká, Veszedelmes viszonyok) vagy új szakembereket is bevont a munkájába, mint a Sardaffas, a hímboszorkány esetében, amelynek szerzője Verebes Ernő Zentárói, akivel már Kassán is együtt dolgozott. Ennek az útnak az abszolút zsákutcáját az idén láthatta a nagyérdemű. Vidnyánszky a lengyel Mickiewicz Ősök című, több mint hatezer soros drámamonstrumát vitte színre Bella István új fordításában. A darabot Lengyelországban nem játsszák már évtizedek óta, utoljára 1968-ban volt sikere, akkor is oroszellenes-

Next

/
Thumbnails
Contents