Irodalmi Szemle, 2001
2001/7-8 - TALLÓZÓ - Halász Péter: Szükségünk van-e a hagyományra a harmadik évezredben?
TALLÓZÓ hagyománya fontos része az identitásnak. Bárki meggyőződhet róla, hogy gyermekeink milyen érdeklődéssel kísérik az általuk ismert családtagok általuk ismeretlen elődeiről szóló információkat. Vannak csoporthagyományok: egy település, falu vagy város közös, csak rájuk vonatkozó és csak általuk ismert — elsősorban számukra fontos — hagyományos ismertanyaga. Ugyanígy létezik nemzeti hagyomány is. De vajon hol a határ a történelem mint hagyomány és mint tudomány között? Szűcs Sándor által a régi sárréti életről gyűjtött anyag, a régi pásztorok, pákászok, garabonciások elbeszélései megkövült hagyománynak tekinthetők-e a neves néprajzgyűjtő műveiben? 3. Nagyon fontos, hogy milyen közösségben él a hagyomány. A moldvai csángók anyanyelvükön ma sem tudnak írni-olvasni, hiszen nincs magyar iskolájuk. Náluk a hagyományos műveltség a szóbeliség szintjén öröklődik apáról fiúra, de ez nem valami sajátos etnikai jellegzetesség, hanem nyomorúságos társadalmi-politikai helyzetükből, sanyarú kisebbségi sorsukból következik. Vajon amikor lejegyezzük hagyományaikat és tanítjuk azokat, megváltozik hagyományjellegük? III. Nagyon tanulságos, hogy a különböző tudományágak művelői miként értelmezik a hagyomány fogalmát. Áttekintve a rendelkezésünkre álló szövegeket, meglepődéssel tapasztalhatjuk, hogy a szerzők általában nem foglalkoznak a hagyomány definiálásával. Nyilvánvalóan természetesnek veszik, hogy mindenki tudja — vagy azt hiszi, hogy tudja —, mi a hagyomány. Még Györffy István is megelégszik azzal (Néphagyomány és nemzeti művelődés című könyvében), hogy „hagyományon általában az elődeinkről ránk maradt szellemi javakat értjük”. „A népélet íratlan törvényeit” tekinti tehát hagyománynak. Kósa László sem törekszik Hagyomány és közösség című könyvében a hagyomány fogalmának pontos tisztázására. De Tarján Gábor Mindennapi hagyomány című, oly sok fontos dolgot tartalmazó könyvében is túllép azon, hogy megfogalmazza, mi is a hagyomány. Ezek a szerzők a hagyományon — közvetve és értelemszerűen — a folklór, a néprajz és a népélet különböző elemeit értik. Az anyagi kultúra részeit, a népművészet dolgait és a folklór világába tartozó területeket csaknem kizárólag a hagyomány szinonimáiként használják. Andrásfalvy Bertalan például igen sokat foglalkozik a hagyománnyal, annak szerepével és továbbélésével, de ő sem definiálja a fogalmat. Miért e feltűnő tartózkodás? Egyrészt nyilvánvalóan azért, mert a közismert, ám elvont fogalmakat nehéz meghatározni, egyszerűbb, ha úgy tekintünk rájuk: úgy is mindenki tudja, miről van szó. Gondoljunk csak a szép fogalma körüli évezredes, vagy a magyar fogalmának meghatározásával kapcsolatos évszázados vitákra. A másik ok lehet a hagyomány fogalmának az utóbbi évtizedekben a politika által befolyásolt megítélése. A diktatúra időszakában megélhettük a hagyományos és a korszerű ellentétbe állítását. Ez a felfogás a hagyományt állandónak tekinti, amivel szemben áll az állandóan megújuló, a korszerű. Vagyis politikai indíttatású értékítéletek részévé vált a hagyomány
