Irodalmi Szemle, 2001

2001/7-8 - TALLÓZÓ - Halász Péter: Szükségünk van-e a hagyományra a harmadik évezredben?

számmal vannak Nobel-díjasok és más világhírű alkotók. Mindez egy alig 14-15 milliós nemzet részéről.

Szent-Györgyi Albert szerint: „egy országnak a nagysága attól függ, hogy mennyire járul hozzá a közös emberi értékekhez”. Való igaz, mint mondani szokták: „Kis nép a magyar, de ami a szürkeállományt illeti, nagyhatalom.”

(Korunk 2001. 7 sz.)

Halász Péter

Szükségünk van-e a hagyományra a harmadik évezredben?'

„Amikor egy ledöntött nemzet újjá akarja magát építeni, szüksége van inkább, mint valaha, a hagyomány minden porszemecskéjére.”

(Kodály Zoltán)

I. Sokat beszélünk a hagyományról, de nem biztos, hogy mindig és mindenki tudja, miről van szó. Az újságokban olvashatunk hagyományos kultúráról, hagyományos társadalomról, hagyományos technológiákról, hagyományos értékrendről, és ezekben az új szóösszetételekben a hagyományos általában régiest, esetleg túlhaladottat jelent, legtöbbször ebben az értelemben használják. Az elmúlt évtizedekben a politika is beleszólt, vagy legalábbis rányomta bélyegét a hagyománnyal kapcsolatos megítélésekre, és mivel a hagyományos jelző nem volt egyértelműen pozitív, vagy legalábbis nem volt elég pozitív, ezért elé tették a „haladó” jelzőt. Gondolom azért, hogy szalonképessé tegyék , akárcsak — erre a Hazafias Népfrontban is bőven találhattunk példát — a hazafiság szó elé kellett biggyeszteni a „szocialista” jelzőt. Az Új magyar lexikonban pedig — horribile dictu — a „haladásellenes” hagyomány fogalmával is találkozhattunk. Még példát is hoz a lexikon erre a képtelenségre: a sovinizmus.

Újabban — ha nem is mindenhol — mintha kevésbé lenne gyanús a hagyomány kifejezés, legalábbis az újságokban nyakra-főre használják a hagyományteremtés kifejezést, ami ugyan fából vaskarika, mert a hagyományt nem teremtik, hanem jobb esetben teremtődik. A kifejezés felkapottsága mégis azt jelzi, hogy egyre többen vannak, aki a hagyományban értéket látnak.

Ha a szó történeti gyökereit keressük, alighanem a XIX. század első felének nyelvújítása felé kell tekintenünk. Én legalábbis 1826-ban, Kölcseynél találkoztam először ezzel a szóval, és egy kicsit jelképesnek is érzem, hogy ebben az összetételben: „nemzeti hagyomány”.

Lássuk ezek után, hogy a szakirodalomban hogyan értelmezik ezt a kifejezést, illetve fogalmat.

A magyar nyelv értelmező szótára azt írja a hagyományról: „Régebbi korokból, néha írott feljegyzésekben fennmaradt, de többnyire íratlanul (szájhagyomány), nemzedékről nemzedékre szálló és a közösségben továbbTALLÓZÓ