Irodalmi Szemle, 2001
2001/7-8 - VISSZHANG - Fónod Zoltán: Magyar irodalom Cseh/Szlovákiában (tanulmány)
Főnöd Zoltán szerzőtől 1949. február 12-én jelent meg az Új Szóban, Kovács István (Gemer) aláírással. A versnek szánt szerzemény címe: Az én anyám. Akár demonstratív jellegű felsorakozásnak is tekinthetjük, hogy az első csoportos bemutatkozásra az Új Szó 1949-es húsvéti számában került sor. A lap egész oldalt szentelt azoknak, akik vállalták a toliforgatás nehezét. Egri Viktor bevezetője (Új élet üzen) indította útra a lapnak azt a tevékenységét, melyet az irodalom érdekében a későbbi években, évtizedekben is küldetéssel, több-kevesebb sikerrel végzett. A vezércikket a lap főszerkesztője, Lőrincz Gyula írta, Feltámadunk! címmel. Itt jelent meg először Szabó Béla Az örök tanító című írása is. Ezt megelőzően az Új Szó (1948) karácsonyi száma kezdte közölni (három folytatásban) Fábry Zoltán első terjedelmesebb írását, József Attila szlovenszkói emléke címmel. Irodalmi szempontból az első, jelentősebb vállalkozása volt a lapnak, hogy az 1949. július 30-i számot Petőfi Sándor halála századik évfordulójának szentelték. A hazai magyar szerzők közül Lőrincz Gyula, Szabó Béla és Sas Andor írt Petőfiről. Fábry Zoltán Petőfiről szóló írása 1949. szeptember 27-én jelent meg/14) A lap hasábjain az első kritika Fábry Zoltánt érte (1950. szeptember 21.). Az inas válaszol címmel egy jócskán kioktató jellegű írás jelent meg, mely naivan Fábry jelenlétét hiányolta a szerkesztőségből. (Hasonló támadás Illyés Gyulát érte 1951 áprilisában, a magyar írók első kongresszusán.) A „hiányérzet” egyik oka lehetett többek között az is, hogy Egri Viktor, a lap kulturális rovatának a vezetője neofita buzgalommal (a lap főszerkesztője véleményével azonosulva) „eszmei okokból” nem közölte Fábry írásait. Fábry Zoltán címére a sematikus-dogmatikus vád Egri Viktor részéről így fogalmazódott meg: „nem kritizállak, csak megkérlek: minden cikkedben tekints előre... írj most sürgősen a mostani örömteljes május 1-ről, arról, hogyan értelmezed Te az ötéves tervet, a stockholmi békehatározatok-ról”. Ilyen előzmények után az sem véletlen, hogy a sematizmus és a dogmatizmus egyik melegágya éppen az Új Szó lett, nem kis szerepet vállalva a későbbi években azokban a torzulásokban, melyek irodalmi életünket érték/15) Az irodalmi élet torzulásait látva Fábry Zoltán volt az első, aki az ötvenes évek elején kemény szavakkal bírálta a sematizmust, a politikai szólamok veszélyére rámutatva tapintatos kritikával bátorította a tollforgató fiatalokat {Harmadvirágzás, 1954, Kevesebb verset — több költészetet, 1955). Ő volt az, aki a sematizmus szülőanyját, a dogmatizmust, néhány év múlva középkornak, „ószövetségi láthatatlan, kegyetlen Istennek” nevezte. A sematizmus korszakát az a vita zárta le, melyet Tőzsér Árpád indított 1963-ban a Hét hasábjain. Tőzsér Árpád Egy szemlélet ellen című vitaindítójában lényegében a Fábry által korábban felvetett igazságokat tárgyiasította. Elmarasztalta az irodalomkritikát, azért mert nem teremti meg az irodalomtudatot, sőt még „attól is húzódoznak, hogy a felszabadulástól kb. 1957—1958-ig tartó korszakhoz értékelő, elemző kézzel nyúljanak, s pontot tegyenek az ún. sematizmus idejének a végére”. A pontot végül Fábry Zoltán nagy hatású írása, a vitát lezáró Antisematizmus című tanulmánya jelentette/16) A kortárs magyar irodalom helyzetét Szlovákiában 1989 után nemcsak az elméleti kérdések tisztázatlansága bonyolította, hanem az is, hogy a rend-
