Irodalmi Szemle, 2001
2001/7-8 - VISSZHANG - Fónod Zoltán: Magyar irodalom Cseh/Szlovákiában (tanulmány)
Fónod Zoltán bekövetkezett eseményekre, a magyarságot ért sorstragédiára még csak áttételesen sem utal. Új, eddig ismeretlen fejezete a kisebbségi magyar prózairodalomnak Rudnóy Teréz munkássága. Egyike azoknak, akiket az „elsüllyedt irodalom” írói között tarthatunk számon. Sándor László hívta fel rá először a figyelmet (Egy elfelejtett szlovenszkói írónő című tanulmányában). A lévai származású írónő a harmincas évek derekán tűnt fel tárcáival és elbeszéléseivel (Magyar Újság, PMH). Megjárta Auschwitzot, s a pokol tornácáról visszatérve írta meg élményeit, emlékeit (Szabaduló asszonyok, Bp., 1947). Első regénye Osztott szerelem címmel jelent meg (Bp., 1939,1941), majd ezt követte az Izzó kemence (1941) és az Öreg ember szerelme (1942). Legjobb regénye a deportálása előtt írt Kerekhold című műve, mely 1945 végén jelent meg. Témáját a dunai halászok életéből merítette, cselekménye a Garam torkolata közelében levő Kovácspatakon játszódik. Egy középkorú dunai halász özvegye és egy fiatal halászlegény kiválóan megformált szerelmi kapcsolata a regény témája. Az írónő, aki csónakon, „ingajáratban” közlekedett Léva és Budapest között (Léván élt a nővére), 1947 márciusában a zajló Duna hatalmas jégtáblái között a hullámsírban lelte halálát. Egyike volt azoknak, akik áldozataivá váltak az áldatlan és embertelen viszonyoknak, melyek ezekben az években a két ország közötti kapcsolatokat ellehetetlenítették.. ÚJ KORSZAK KEZDETÉN A „nehéz évek” után 1948. december 15-én, a magyar szó tilalmi béklyói alól szabaduló Új Szó első számában, Üzenet című drámai hangú írásában Fábry Zoltán ezekkel a szavakkal indítja irodalmunk „harmadvirágzását”: „Mi majd négyéves késéssel lépünk a béke küszöbére. Behozhatatlan hátránnyal, de le nem becsülhető előnnyel indulunk: tiszták maradtunk, emberek maradtunk. Némák voltunk, és embertelen hang nem hagyta el szánkat. Némák voltunk, de dac és harag nem gyülemlett fel bennünk. A sértődöttség, bosszú és türelmetlenség elvakító szenvedélyét mi elemésztettük magunkban: ennyi az előnyünk, és ezt meg kell tartanunk, ez kincsünk, zálogunk és menlevelünk... Mi sose voltunk a napos oldal elkényeztetettjei, gerincbe épp azért nehezen roppanhattunk. Történelmi tévedésből kerültünk a vádlottak padjára, melyet azonban most emelt fővel elhagyhatunk.^^ Úgy kezdődött a harmadik korszak irodalma, s indult újra útjára a magyar emberi hang Szlovákiában. Akár jelképesnek is mondhatnánk, hogy a nyolcoldalas lapban egyedül Fábry Zoltán írása jelezte a szerzőt. Az új korszaknak Fábry Zoltán nemcsak a névadója volt („harmadvirágzás”), hanem az irodalmi folytonosság képviselője is. Üzenetében az „emberek az embertelenségben” igazságával és az „őrzők a strázsán” figyelmeztetésével Ady Endre felejthetetlen tizennégyes verssorait idézte, útrabocsátó üzenetként. Tette ezt egy félelmetesen nehéz korszak után, amikor a kisebbségi magyarság számára ismét korparanccsá vált a felismerés: „Az Élet él és élni akar...” Amikor a szabaddá vált magyar szót, a magyar kérdés megoldásának első törvényes bizonyítékát tesszük meg korszakhatárnak, távol áll tőlünk, hogy
