Irodalmi Szemle, 2001
2001/7-8 - VISSZHANG - Fónod Zoltán: Magyar irodalom Cseh/Szlovákiában (tanulmány)
Magyar irodalom Cseh/Szlovákiában Kollégiumának gépírásos, művészeti jellegű kiadványát adták ki.(9) a Menedék egyik társszerkesztője Szőke István, későbbi nyelvész volt, aki ezekben a hónapokban saját versesfüzetét (Gyászkörmenet) is megjelentette. Az értekező próza értekes alkotásai között kell említenünk Sas Andor két tanulmányát is. Ezek a munkái a háborús években, a zsidóüldözés idején íródtak, de csak a szerző halála után kerültek elő. A kisebbik kézirat a pozsonyi zsidóság 18—19. századi gazdasági és jogi helyzetét írja le, a terjedelmesebb pedig (melyet a szerző halála után a pozsonyi Magyar Tanszék őrzött) a szlovákiai zsidóság 1939—1945 közötti kálváriáját dolgozta fel. Ez utóbbit (A szlovákiai zsidók üldözése 1939—1945 címmel, Csanda Gábor utószavával) 1993-ban a Kalligram Kiadó jelentette meg. Egy évtized alatt árnyaltabbá és talán tisztábbá vált a kép, a csehszlovákiai magyarság sorsáról. Olyan dokumentum értékű kötetek jelentek meg, mint dr. Szabó Károly: A magyar—csehszlovák lakosságcsere története (I—IlI.kötJ, kincsesbányát jelent továbbá a Szalatnai-hagyaték (ebből Tóth László: „Hívebb emlékezésül...” című kötete ad ízelítőt). Kötetbe szerveződtek a kortársak és a koronatanúk írásai is, mindenekelőtt Peéry Rezső (Gondolatok a tehervagonban) és Szalatnai Rezső (Kisebbségben és igazságban, Két hazában egy igazsággal), illetve Fábry Zoltán (Üresjárat) munkáira gondolunk. Szintetizáló jellegűek azok a művek, melyeket Janics Kálmán (A hontalanság évei) Vadkerty Katalin (A reszlovakizáció) Karéi Káplán (Csehszlovákia igazi arca) kutatásai alapján ismerhettünk meg. Kortörténeti jellegű tájékozódásunkat segíthetik Duray Miklós kötetei (Szlovákiai jelentés, Párizs, 1982, Kettős elnyomásban, Bp., 1988), melyekben a kisebbségi magyarság kiszolgáltatottságát, a politikai rendszer súlyos mulasztásait írja le. Az említetteken kívül a tanulmányok és emlékezések légiói állnak ma már a kutatók rendelkezésére. Ami elsősorban hiánycikk, az a vitaszellem vészes hiánya, következésképpen az események tárgyilagos megítélése, a vélt igazságok, kinyilatkoztatások és egyoldalúságok dömpingje helyett. SORS ÉS EMLÉKEZET Közvetlenül a háború után a létért vívott beláthatatlan küzdelemben szót kért az irodalom is. A hontalanság éveinek irodalmáról a Molnár Imre és Tóth László összeállításában megjelent Mint fészkéből kizavart madár... című antológia (Bp., 1990), valamint a Zalabai Zsigmond szerkesztésében megjelent Magyar jeremiád (Visszaemlékezések, versek, dokumentumok a deportálásról és a kitelepítésről 1946—1948, Po., 1995) című kötet ad áttekintést. Élményekről van mindenekelőtt szó, a vers vagy a prózai szöveg jobbára mentes a művészi igényességtől, a panasz vagy a fájdalom tettenérése a fontos a (többnyire alkalmi) szerzők számára. Nyomvonalaiban az események sodrát követik az alkotók is. A sor elején Győry Dezső üzenete áll, aki a fasizmus tobzódása idején, a szlovák államban — 1939 szeptemberében — (amikor a németek Lengyelországot lerohanták, megírta a magyar antifasizmus egyik legjelentősebb költői dokumentumát. A verset a pozsonyi Esti Újság karácsonyi száma közölte Magyar Hegyibeszéd
