Irodalmi Szemle, 2001
2001/7-8 - VISSZHANG - Fónod Zoltán: Magyar irodalom Cseh/Szlovákiában (tanulmány)
Fónod Zoltán 1939 karácsonyán címmel. A csaknem négyszáz soros poéma Emberi hang címmel 1940-ben a Szlovákiai Magyarok Kiskönyvtára sorozatban önálló kötetként is megjelent. A letartóztatás veszélye elől Beregszászra menekült költő itt írta tovább háborúellenes antifasiszta verseit (Munkácsi március, Tiltott képeslevelezőlap, A Tiszahát kiürítésekor). Megrázó erejű az Elégia egy bús kalandról című verstöredéke is, melyben egy auschwitzból szabadult öngyilkos nő emlékét idézi. 1944 véres karácsonyán Pozsonyi barátaimnak című jelképes versében a „...Most: túlélni kell!/Sgyőz még a bennünk-tisztult Gondolat!” hitével üzent, tudva, hogy nincs már messze az idő, amikor Európa megszabadul a fasizmus szorításából. Győry Dezső élete később Kárpátalján folytatódott, majd Magyarországra települt, hogy ötödször kezdje újra életét. A sorstárs és kortárs Forbáth Imre londoni emigrációja idején, 1942-ben adta ki Panasz és remény címmel utolsó verseskötetét. Amikor a „kapuk lecsukódtak”, értelmetlenné vált számára a „szellemi anyagcsere”, kettétört benne a költő. Mécs László háborúellenes és antifasiszta versei közül a lengyel nép súlyos tragédiáját megörökítő Vörös begy — 1939 ősze című versét, valamint az 1942-ben írt Imádság a nagy Lunatikusért című Hitler-ellenes versét említhetjük Az „új történelmi kóc”-ról, az új világról az Ezerszarvas balladája című verse, valamint a Szegény kereszt című szól. Az emberi sors gondjai szólalnak meg későbbi verseiben is (Vetkőzik az erdő, Pán nem öregszik, Valamit vinni kell). A szülőföld emlékét őrzi a Hernádszentistván- tól Pannonhalmáig (1965) című verse, a kisebbségi magyarság tragédiáját verseiben nem kódolta. Az árnyak, a lidércek megnövekedése idején is a szeretet parancsát hirdette (Az utolsó postakocsi, Bakonyi látomás, Epercsokor a kormos kalapon, Badacsonyi nyárfa). 1948-ban koholt vádak alapján Magyarországon nemcsak börtönre, hanem hallgatásra is ítélték, szellemi rehabilitációjára szülőföldjén csak a hatvanas évek közepén került sor. A költők közül Vozári Dezső aktívan is részt vett a felszabadulási harcokban. 1939 nyarán a fasizmus elől Krakkóba, majd Lembergbe (Lvov) menekült, s 1943-tól a moszkvai rádió magyar adásának a szerkesztője, később a csehszlovák dandár tagja. 1943-ban a fasizmus elleni harc nyílt vállalása mondatja vele a lázadás igéit, majd olyan nagyszerű versei születnek, mint az Európa elrablása, az (Tanú vagyok) Ave Caesar, a Legendát róla, stb. Verseit szociális és történelmi indulatok hevítik, a kisebbségi sors nem foglalkoztatta. Szabó Béla 1975-ben megjelent válogatott verseskötetében (Kenyér meg tej) három verset közöl (Hagyaték és örökség, Munkám áldja meg..., Rokona az Úristennek) melyeket 1945 után írt. Két versében a koncentrációs táborban elpusztult szeretteire emlékezik, a harmadikban a költészettől búcsúzott el. Rácz Olivér wilde-i balladás versét, melyben a szombathelyi büntetőtáborból való szabadulását írja le (A szombathelyi politikai fogház balladája), is itt említhetjük. A versélmény vitathatatlanul a háború utolsó hónapjaiban született, a vers először azonban csak 1958-ban, a Kassai dalok című kötetben jelent meg. A vers értékét a legkevésbé sem kisebbíti az a tény, hogy formailag ugyan Oscar Wilde művével (A readingi fegyház balladája) tart rokonságot, poétikai megoldásaiban Kosztolányi Dezső Szegény kisgyermek panaszait idéző képpel indul, hangulatában azonban Radnóti Miklós Tajtékos
