Irodalmi Szemle, 2001
2001/7-8 - VISSZHANG - František Juriga: Számok (elbeszélés)
František Juriga lappang bennük valami kétely, ezért csak kerülgetik, szimatolnak körülötte, példálódznak, hogy valami közelebbit is megtudjanak róla, de hiába. Karolt nem lehet kiismerni. Karol termetes férfi, csupán néhány centiméter híja lehet a két méternek. Mázsányi izom és csont, Jáchymovban edzett bámulatos acél. Nyugodt, kiegyensúlyozott, a lágerban töltött tizenkét esztendő után hideg, mint a jégcsap. A férfiak vitáiba nem avatkozott bele, a kocsmában kezdeményezett verekedéseikbe sem. Az emberek tudták, hogy a halálraítéltek között volt. Onnan jött, amit csak a legerősebbek éltek túl. Vagy a legszolgalelkűbbek... — Nézd, Karol! Nem gondolod, hogy végre kellene mondani valamit magadról? — tette fel egyszer a kérdést Krútka. — Itt élünk egymás mellett, távol a világtól, egymásra utalva. Elég, ha az emberekre nézek, s már tudom, mi nyomja a lelkűket, a gyerekek gondja, az asszony féltése, nem lép-e félre, míg ők itt gürcölnek, de ha rád nézek, csupán üres papírlapot látok, mintha most került volna ki a gépből. Kérdezd csak meg az embereket, nem így éreznek-e ők is! Jáchymovról meg a lágerbeli életről sokat hallottunk, de... A fecsegést a valóságtól nem tudjuk megkülönböztetni. Nem lehetett neked ott könnyű, de nekünk sem könnyű itt. Veled! Krútka évek óta nem beszélt ennyit egyfolytában. Készült rá mindjárt az első naptól kezdve. Nem akarta, hogy tolakodásnak vegye, mert minél tovább volt köztük Karol, annál jobban becsülte őt. Krútka már csak ilyen volt. Sosem a rosszat kereste az emberben. Erős, megfontolt férfi volt, aki akkor is együtt érzett az embereivel, ha meg sem érdemelték. Nem félt Karol erejétől, sem keménységétől, bár bizonyos volt benne, hogy tudna szörnyű is lenni. Csupán azt nem akarta, hogy Karol valamilyen esetleges fájó sebét bolygassa, s főleg attól tartott, ha Durny válasza nem lesz meggyőző, semmi helye a partiban, s helyette ilyen bányászt aligha talál. — Tudod, az úgy van! Az embernek sok minden a fülébe jut. Sőt azt is mesélték, hogy úgy öltétek ott egymást, mint a vadállatok, mintha örömötök lenne a vér látványában. Krútka mély lélegzetet vett, majd kisvártatva folytatta, látva, hogy Karol nem találja a szavakat. — Ne hidd, hogy nem ítéljük el azt, hogy elhurcoltak. Hiszen az ötvenes évek végi és hatvanas évek eleji meghurcoltatások a szemünk előtt mentek végbe. Nemegyszer érintették rokonainkat, barátainkat, ismerőseinket... A legfőbb ideje, hogy egy kicsit feloldódj! Nézd! Tudjuk, hogy talpig férfi vagy! Gürcölni, hajtani, ahogy te tudsz, arra nem lenne képes egy aljas gazember. Durny érezte magán a férfiak tekintetét, s egy pillanatra sem kételkedett abban, hogy Krútka egy szóval is többet mondott volna a kelleténél. Ezek nem csupán Krútka kérdései! Mindannyiuké, gondolta kelletlenül. De ha nem akarok kiesni a partiból, akkor felelnem kell rájuk, vélekedett. Előbb csak rágta a szája szélét, mintha masszírozná, majd végignyalta. Aztán kinyújtotta a karját, fogta a vizes palackot, amely az ágya végében lévő asztalon állt, jót húzott belőle, mély lélegzetet vett és keményen nézett társaira. — Jogosan zártak be, mert az, amit tenni akartam, a legnagyobb disznóság volt — törte meg kis idő múlva a beállott csendet, amely a helyiséget uralta.
