Irodalmi Szemle, 2001
2001/7-8 - DÁVID TERÉZ KÖSZÖNTÉSE - Hudák Katalin versei (A Tice dala, a tavasz hűtlen kedvese, Alázat?, Kibékülés, Logikátlan)
Hudák Katalin versei A Tice dala (születésnapra Kr.-G) A Ticére halk éji borzongás száll, a víz fölött lenge szellőcske kószál olyan egyedül nevetve, de bizonytalanul oson, mint éhes kisfiú száján a mosoly, ha asztalhoz ül üres kacaj szökik az éjbe, nyárfák tetejéről csorog a béke; a föld felissza lelkek nedve zúdul be a világba, száradó, könnytelen szemek hiába sírnák már vissza halált a kétségnek, esőt koldulok, aranyrögein sírva bukdácsolok a szegénységnek valaki megnyitotta zsilipéit, s kiszabadította lelki nedveit a menny vizének... a kisfiú mégis éhes és árva, könnytelen szemek száraz pillantása halálba tekint csak ők látják, az aggódó csillagok, a szegénységnek a Ticébe dobott aranyrögeit...
/
