Irodalmi Szemle, 2001
2001/7-8 - DÁVID TERÉZ KÖSZÖNTÉSE - Keszan Andrea versei (Dagály, Apály Kataklizma, Ébredés, A realitás terén, Magunk közt, Létrejöttem!, Csendélet II.)
Keszan Andrea versei Kataklizma a nap megvakult telített az éj... szobában pislákoló gyertyafény rézsútos fogason hazugság lóg hanyagul ármánnyal terített asztal bőséges lakoma az ajtón belép a király nyakán tök mellette kétfejű hetéra önmagával társalog tüzet hányó intrika porrá égett emberek hamvait hordja a szél szűzies tekintetek lángja kialudt miután megvakult a nap Ébredés a hajnal könnyeivel itassa a részeges földet ma korán kelt a nap álmosan mászott le ósdi létráján bearanyozva folyókkal erezett mezőket szivárvánnyal festett tájképet az ablak alatt köszörülték torkukat a dalos madarak renyhén borzas fejjel kúszott ki ágyból az ember ásítozva csatolta fel kardját hódító ösztöntől sarkallva „az őserdő” arcán seb heged
/
