Irodalmi Szemle, 2001
2001/7-8 - DÁVID TERÉZ KÖSZÖNTÉSE - Németh Zoltán: A széttartás alakzatai (esszé)
Németh Zoltán főszerkesztőjének, Hizsnyai Zoltánnak az egyik könyvét az AB-ART könyvkiadó adta ki, míg a Kalligramnál az idősebb korosztályhoz tartozó, szemlés Duba Gyulának is jelent meg könyve.) Ahogyan nem sok értelme van „szlovákiai magyar” irodalomról beszélni, úgy voltaképpen nincs sok értelme fiatal irodalomról sem értekezni abban az értelemben, hogy a „fiatal” irodalmat egyfajta monolitikus tömbként kezeljük. Tovább bonyolíthatja a helyzetet, hogy a fiatalt sokszor automatikusan a progresszív jelzővel azonosítjuk. Nem szabad szem elől tévesztenünk azt a tényt, hogy a „fiatal” irodalomba tartozó alkotók szövegeinek egy része több rokonságot mutat az őket időben megelőző poétikákkal, mint azokkal, amelyek a jövőben esetleg majd kanonikussá válnak. Továbbá: ha az irodalmi folyamatokról úgy beszélünk, mint generációk egymást felváltó soráról, akkor óhatatlanul is megfeledkezünk az egyes alkotók közötti különbségekről. Ha pedig egyes szerzői életműveket kezelünk egységként, akkor a szövegek szingularitásának lehetőségei sérülnek. Milyen módszer kínálkozik tehát leginkább célravezetőnek ahhoz, hogy mégis képet alkothassunk egy olyan szöveghalmazról, amelyet korlátok közé a föléjük írt szerzők életrajzi adatai (létezésük terének és idejének intervallumai) szorítanak? Mi állítható tehát a „fiatal” és „szlovákiai magyar” szerzők szövegeiről? Fiatal szlovákiai magyar irodalomról beszélni leginkább a nevek mentén lehet. Módszerünk tehát az egyes nevekre és azon poétikai jegyekre irányul, amely e nevek által jegyzett szövegeket kíséri. A 90-es évek egyik legtitokzatosabb, most már mindörökre fiatalnak maradt egyénisége, az 1966-ban született, harmincéves korában elhunyt Talamon Alfonz. A szlovákiai magyar jelző ellen minden bizonnyal ő tiltakozna a leginkább. Talamon az Iródia-nem- zedék tagja volt, már első szövegei feltűnést keltettek a Próbaút (1986) című antológiában. Első kötete, A képzelet szertartásai (1988) című elbeszélésgyűjtemény olyan szövegeket tartalmaz, amelyek szinte közelebb állnak a lírai, mint az epikus szövegformáláshoz. Szövegein egyrészt a francia noveau román, másrészt a latin-amerikai mágikus realizmus stílusa érezhető, amelyből a kafkai szorongás képei is elővillannak, legérzékelhetőbben talán második kötetében, a Gályák Imbrium tengerén (1992) című regényben. Harmadik könyve, Az álomkereskedő utazásai (1995) című kötet elbeszélései még tovább fejlesztik ezt a sajátságos, látomásos, oldalakon át kígyózó hosszúmondatokból épülő szövegvilágot. Talamon posztumusz, negyedik kötete, az életében Sámuel Borkopf álnév alatt publikált szövegek gyűjteménye Sámuel Borkopf: Barátaimnak, egy Trianon előtti kocsmából (1998) cím alatt jelent meg. Úgy tűnik, ebben a kötetben Talamon az anekdota és a humor felé tágította szövegeinek világát, s a történetmondást a mágikus realizmus és az (ál)történelmi regény lehetőségeivel ötvözve életműve, illetve annak utolsó darabjai valóban a 90-es évek kanonikus elbeszélőalakzatai felé mutatnak. Győry Attila (szül. 1967) a „kultúra” perifériáiról érkezett az irodalomba. Elbeszéléseiben is ez a világ, a szubkultúra energiái törnek felszínre. Első könyve, a Vércsapolás (1992) hátterét a púnk életérzés adja, marginális figurák, céltalan életű, hányatott sorsú egzisztenciák próbálják a lét adta lehetőségeket
