Irodalmi Szemle, 2001
2001/7-8 - Duba Gyula: Halódó parasztvilág (regényrészlet)
Halódó parasztvilág A sors akarja, hogy ismét keresztezzék egymást az utaink Bence Tónival? A kocsmában féldeciket ittam és sört, kísérőnek, el akartam hessegetni a szomorúságomat és kételyeimet, jókedvem kerekedett s valami számonkérő harag Böbe iránt, miért nem szólt, hogy összeszűrte a levet Bence Tónival. S különben is, hogyan tehette...?! Bogár Böbe mindent letagadott. Olyan őszintén tiltakozott, hogy elhittem neki. Megesküdött, hogy semmi köze a nyúlszájúhoz! Felizgult és megsértődött. Csak nem gondolod, hogy meg tudnám csókolni? S ezt valóban nem tudtam elképzelni. Megnyugodtam, annyira természetellenesnek tűnt fel előttem, hogy Bence Tóni és Böbe az ágyban... Kezdtük nagyon jól érezni magunkat a házuk előtt a padkán, ölelkeztünk és szorongattuk egymást. Ilyen engedelmes, puha szájjal és finom arcbőrrel nem csókolhatja Bence Tónit, gondoltam... Aztán a patak hídján át három árny jött át a kövesútról és felénk tartott. Nem törődtem velük, arra sem figyeltem fel, hogy Bogár Böbe kissé megremeg és elengedi a nyakam, kibontakozik ölelésemből. Akkor vettem tudomásul a jelenlétüket, amikor már felettünk álltak. Bence Tóni a két kamasz testvérével. Tizenegy óra lehet, a falu kihalt. Némán nézzük egymást, Böbe hallgat. Néhány másodpercig senki nem szól. Majd Tóni megfogja a karomat és ráncigálni kezd, húzna Böbétől, motyog valamit, nem értem őt. Érzem, hogy nem mer megütni, csak elválasztana a lánytól. Az egész nagyon rövid ideig tartott. Jóformán kettőnk ügyévé vált Tónival. Vak indulat önt el egyszerre, mint a szőkőár, mely mindent elragad. Felugróm és Tóninak esem, a szakiskolában bokszolni tanultam, egy tiszta jobbegyenest viszek be az állkapcsára, a feje mereven nyekkenve hátracsuklik. Semmire nem emlékszem később, mintha félálom lett volna. Rémlik, hogy Böbe halkan sikolt: mit akarsz itt, menj innen, te bolond! Mondtam már, hogy utállak...! Bizonyára vannak álomszerű, ösztönös állapotaink, amikor az izmaink reflexszerűen működnek és a tudatunk kihagy, mintha nem lenne jelen. Az okát ma sem tudom, sem Tóni, sem a két kamasz nem ütöttek meg, sovány suhancok, talán féltek? Egyikük, a Béci egyre ismételgeti: ne verekedjetek... ne verekedjetek...! Böbe pedig látványosan engem védett és nyilván nem akart botrányt. Átfogott és bevonszolt az udvarba, majd a házukba, de előtte kulcsra zárta az utcaajtót. Benn az anyja csillapított. Mert egyszerre rettenetesen ideges lettem, fegyvert kerestem és valamiféle seprűt ragadtam a kezembe, hogy azzal emésztem el Bence Tónit! Kirohanok és agyoncsapom. De visszatartottak. A fegyveremen nevettek is, nem engedtek el, míg meg nem nyugodtam... Másnap hihetetlennek tűnt az egész, talán álmodtam?! A kezem azonban a történet hitele mellett tanúskodik. Fájnak az ujjaim és bedagadt a kézfejem, a jobbegyenesem pontosan eltalálta Tóni állkapcsát. Még egy hétig szerettük egymást a lánnyal, egészen összeszoktunk. Mintha bűntudata lenne, oly engedelmes és odaadó. Gergő évek múltán elmondta, hogy azután minden este a közelünkben volt, hogy ha Bence Tóni megjelenne, a segítségemre legyen A csorba szájú azonban eltűnt a faluból. Később beszélték róla, hogy Csehországban elzüllött, késeit és börtönben ül, mélypontra jutott. Bogár Böbe sem jött haza azután. Néha, otthon járva, gondoltam rájuk,, élnek-e még?! S Tóni most itt ül a hátam mögött és kitartóan nézi a nyakamat...!
